Kulturális intézmények

Település:
Somogy megye, Siófok


Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet Könyvtár


8600 Siófok, Fő tér 2. Tel:+36 84 506 598

A Könyvtár alapítása óta ötödik helyén működik. A költözéseket a növekvő területigény, a szolgáltatások bővülése, a könyvtárnak a község, majd a város és a régió életében betöltött növekvő szerepe indokolta.

A könyvtár jogelődjét a Siófoki Községi Könyvtárat 1947-ben alapították, s munkáját a Sió u. 2. számú házban kezdte meg, a későbbi Beszédes József Vízgazdálkodási Múzeum épületében. 1956-ban költözött a Fő u. 65. szám alá, majd 1967-ben a Kálmán I. sétány 4. számú házba került, a hajdani Koronaszálló, későbbi MAORT székház épületébe.

A negyedik költözés 1976-ban következett, amikor felavatták a Siófoki Városi Járási Művelődési Központ és Könyvtár új épületét, amelybe a könyvtár felnőtt részlege került.

A gyermekrészleg a régi épületben maradt, melyet az 1985-ös földrengés után újjáépítettek. 2004. májusában a gyermekkönyvtár a Kálmán Imre sétány 12. számú felújított épületbe költözött.

Az új épületet 2011. november 25-én nyitottuk meg a város szívében. A könyvtártervezőknek szembe kellett nézniük a rohamos technikai fejlődés okozta kihívásokkal. Olyan épületet kellett tervezniük, mely alkalmazkodni képesek a ma még nem tisztán kivehető jövőhöz.

 

Könyvtárunk korábbi épületei:

 

             

 

Elérhetőségek:

Intézményvezető:

Laki Judit

igazgato.lakijudit@konyvtar-siofok.hu

Hosszabbítás:
Tel.: 84/ 506-598
help@konyvtar-siofok.hu

Tájékoztatás:
Tel.: 84/506-598 34-es mellék
tajekoztatas@konyvtar-siofok.hu

Könyvtárközi kölcsönzés:
kvkkozi@konyvtar-siofok.hu

Gyermekrészleg:
Tel.: 84/ 506-598 19-es mellék
gyermekkvt@konyvtar-siofok.hu
Hosszabbítás:
help@konyvtar-siofok.hu

Nyitva tartás:
Felnőttrészleg
Hétfő - Szerda - Csütörtök - Péntek: 9-18
Kedd: Zárva!
Szombat: 8.30-13.30

Gyermekrészleg:
Hétfő - Szerda - Csütörtök - Péntek: 13-18
Kedd: Zárva!
Szombat: 8.30-13.30

 

Forrás: konyvtar-siofok.hu

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »