Mi a tiszavirág?

E rövid életű, tömeges násztáncot járó rovarokról, a kérészekről, már az ókorban említést tesz Arisztotelész (Kr. e. 384-322),

aki Ephemeronnak, egynapinak nevezte őket.  

Magyarországon Marsigli volt az első, aki megfigyelte a tiszavirágzást a Tiszán.

A tiszavirág (Palingenia longicauda) a legnagyobb európai kérész; 2,5-3,8 cm-es, a fehér farksertéivel 12 cm hosszú is lehet.

Két pár szárnya egyenlő alkotású, hártyás, gyengén recézett, világos-barna színű.

A nőstényeknek a hímekhez képest nagyobb szárnyuk és testük van, farksertéi rövidebbek, így gyorsabb repülésre képesek.

Egy nőstény általában 7-8000 db petét rak a víz felszínére, melyek a fenékre süllyedve kezdik meg lárvaéletüket.

A lárvák az agyagos aljzatba fúrják magukat és az iszap szerves korhadékával táplálkoznak.

Az egyedfejlődésük 3 évig tart, s közben kb. 20-szor vedlenek.

A lárvák növekedése a hőmérséklettől nagymértékben függ.

Befejeződése váltja ki a rajzást, mely meleg, szélcsendes időben a legzavartalanabb. 

A hímek az utolsó lárvastádiumot követően nehezebben repülő ún. szubimágókká válnak, amelyek a partra repülnek

és egy újabb vedlés után kezdik meg néhány órás vagy félnapos imágó életüket.

A nőstények valamivel később jelennek meg, mint a hímek és levetve lárvabőrüket, egyből imágóvá alakulnak.

Ezt követően csak párjuk keresésével törődnek, nem is táplálkoznak.

A rajzás általában szakaszokra osztható.

Előrajzás alkalmával csak százával repülnek az állatok.

A leglátványosabb főrajzás során milliónyian repülnek a víz felett.

Az utórajzáskor csak néhány tucatnyi állattal találkozhatunk.

A rajzás a késő délutáni, esti órákban, kb. 18-21 h között zajlik.

Azon kívül, hogy egy rendkívül látványos esemény a Tisza kivirágzása, fontos ökológiai jelentősége is van.

Számos hal-, madár- és békafaj táplálékául szolgálnak.

De a hajdani parasztgazdák is kihasználták a táplálékbőséget állataik takarmányozására.

A tiszavirág lárvája az aljzaton történő furkálással élőhelyet is teremt más mederfenéki élőlények számára.

A tiszavirág az 1900-as évek első harmadában kihalt Nyugat-Európából, és Közép-Európában is jelentősen lecsökkent az állománya.

Tömegesen mára csak főleg a Tiszában találkozhatunk vele, holott Skandinávia és a mediterrán területeket kivéve egész

Európában közönséges fajnak számított.

Egyedszámának ilyen drasztikus lecsökkenésében szerepet játszott a klíma változása, de elsősorban az antropológiai hatások

okolhatóak, úgymint a folyószabályozások, mederátalakítások, folyópartok műanyagos partvédelme, folyók szennyezése.

Forrás: Andrikovics Sándor - Thomas J. Fink - Cser Balázs - Tiszavirág monográfia; Szolnok 1992