Település:
Csongrád megye, Makó


Espersit ház


Az Espersit-ház a makói múzeum irodalmi kiállítóhelye. Nevét Espersit Jánosról, a Nagyszentmiklóson született ügyvédről, politikusról, lapszerkesztőről kapta, aki az irodalmi élet és művészetek mecénása volt.

Az Espersit-ház 1898-ban épült klasszicista stílusban; az irodalmi emlékmúzeum 1979. nyitotta meg kapuit. A paraszt-polgári gazdaházat 1898-ban Szabó Sámuel nagygazda építtette, Espersit János tizenhét évig (1912 és 1929 között) tőle bérelte az egész házat.. Az épületben működő kiállítóterem korabeli kéziratokkal, könyvekkel, fényképekkel, festményekkel és berendezési tárgyakkal fogadja a látogatókat. Bemutatja Espersit János1848-as szemléletű baráti körét, Juhász Gyula és Móra Ferenc makói kötődését. A múzeumban megismerhető József Attila költői pályájának kezdete is.

Az épület folyosóján a Makói Művésztelep alkotóinak műveiből összeállított állandó tárlat tekinthető meg. A kocsis Imre által készített Espersit emlékfal a korabeli értelmiség gondolatait, közéleti szerepkörét mutatja be.

Az Espersit-ház udvarán áll Varga Imre alkotása, a kalapos József Attila-szobor. A nagykapu melletti falon helyezték el Lapis András Dunánál című domborművét.

 

 

 

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »