Település:
Vas megye, Celldömölk


Evangélikus templom


A vas megyei evangélikusok 1681 után itt szabadon gyakorolhatták vallásukat, templomukat azonban csak 1744-ben szentelhették fel. A barokk épületet 1894-ben Stetka Péter tervei szerint építették át.

 

 

 

 

A 14-15. század fordulóján jött létre Nemesdömölk település elődje, amit Kis- vagy Felsődömölkként említenek. Végleges nevét a 18. században kapta Nemesdömölk, ami lakosainak társadalmi helyzetére utalt (nemes). Az 1681. évi soproni országgyűlés Nemesdömölköt artikuláris helyként jelölte meg, ahol az evangélikusok templomot építhettek. Ekkor lett a település a Kemenesaljai Evangélikus Egyházkerület központja. A templom építéséhez 1738-ban kezdtek hozzá, nem éppen ideális körülmények között. Az épület mai helyén bűzös pocsolya volt. Az evangélikus egyházközösség templomát 1744-ben advent második vasárnapján szentelték fel, ekkor Myskei Ádám volt a lelkész.

A templom úgynevezett keletelt templom, vagyis a földszinten ülő hívők kelet felé Jézus születésének és munkálkodásának helye felé néznek. Az épület alatt található kriptában temették el a gyülekezet patrónusai mellé a nemesdömölki lelkészeket is. 1761-ben kis-karzatot építettek, majd egy évre rá elkészült az orgona is. II. József rendeletével lehetővé tette a protestáns templomokra történő toronyépítést. A dömölki hívők éltek a lehetőséggel és 1796-ban megépítették a tornyot kettős kereszttel. A torony elkészülte után 24-évvel a templomhoz boltozatos helyiséget építettek és itt helyezték el a Dunántúli Egyházkerület levéltárát, és könyvtárát. Az épület mai formáját 1897-ben nyerte el. Az átépítés folyamán a régi épületet alapig elbontották, a nagy sírboltot betemették. A régi berendezésből nem maradt más, mint az oltár, a szószék egy része és az orgona. A templom felszentelése Gyurácz Ferenc püspök szolgálatával történt. A parókiát 1965-ben építették, melynek vaskerítése a templomot egykor körülvevő kerítésből származik.

 



A gyülekezet lelkészei a kezdetektől napjainkig:

 

Laki János 1674; Posgay Márton 1674-1695; 1695-1718 tanítói vannak; Király Máté 1718-1728; Szeli András 1725-1732; Tóth-Sipkovics István 1732-1734; Miskei Ádám 1734-1765 esperes; Perlaky Gábor 1765-1786 püspök; Hrabovszky Sámuel 1786-1796 püspök; Perlaky Dávid 1796-1802 esperes; Kis János 1802-1808 esperes; Hrabovszky István 1808-1831; Edvi Illés Pál 1831-1863 esperes; Tóth János 1863-1878; Nagy Sándor 1878-1931; Bácsi Sándor 1931-1938; Molitorisz János 1938-1953 esperes; Józsa Márton 1953-1985; Nagy László 1985-87; Bálint László 1987-1993 esperes; Sághy András 1993-2007; Rác Dénes és Rác Dénesné 2007-

 

Celldömölki Evangélikus Egyházközség

9500 Celldömölk, Ostffy Mihály tér 4.

Tel: (95) 420 058

Rác Dénes és Rác Dénesné lelkész, egyházi mobil: (20) 824 5459

 

 

 

Celldömölki Evangélikus Ifjúsági Kör

9500 Celldömölk, Ostffy Mihály tér 4.


Honlap: http://cevik.lutheran.hu/

Somogyi Éva vezető, egyházi mobil: (20) 824 5458

 

Celldömölki Evangélikus Egyház Hajnalcsillag Óvodája:

9500 Celldömölk, Koptik Odó u.


Limpárné Darabos Mária vezető óvónő

Honlap: http://hajnalcsillag.lutheran.hu

 

Az Alsósági Evangélikus Egyházközség a Vasi Evangélikus Egyházmegye 850 tagot számláló anyagyülekezete - jelenleg esperesi székhely. 1538 óta az egyháztörténet része. 1622-ben már önálló lelkészt tartott fenn. Az artikuláris időkben Nemesdömölkhöz kapcsolták. Temploma 1862-ben épült. 1936 óta újra önálló egyházközség.

 

 

 

 

 

Lelkészei:

- Balázs Béla (1931-1969)


- Fehér Károly (1970-1980)

- (Horváthné) Pecznyík Ilona (1981-1991)

- Vető István (1992-2009)

- Kerekes Csaba (2010 - )


Bővebb információ a http://alsosag.lutheran.hu oldalon található

 

Forrás: http://www.celldomolk.hu

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »