Hármashatár kereszt
- A nemzeti érték fellelhetőségének helye: Mindszent külterület – Miási út vége
- A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása
A Szentes-Hódmezővásárhely műút mellett, Mindszentet a szentesi úttal összekötő Miás út találkozási pontjától északra található egy halom. Erre a halomra 1841-ben Szécsényi Pál földes, Mindszent község képviselője, katolikus vallását gyakorló ember állíttatott egy fakeresztet saját költségén. A keresztet akácfából ácsolták és fém feszületet raktak fel a keresztre. A kereszt állításakor a halomban emberi és állati csontokat találtak. Ezek a csontok arra engedtek következtetni, hogy a halomba valamikor temetkeztek. 1920-ban a keresztet Búza Imre kocsmáros kezdeményezésére átépítették kőkeresztre a környékbeli lakosok, így ezután Búza-keresztnek hívták. Ez az elnevezés a II. világháború végéig fennmaradt. Ezután Szegvár, Derekegyház és Mindszent Hármashatár keresztje lett és most is így nevezik.
A fakeresztet állíttatta a szegvári Szécsényi Pál 1841. Évben
a fakeresztet kőkeresztre újra állíttatta 1920 évben Buza Imre,Kun Sándor,Lantos Ferenc, Mihály János,Molnár Sándor, Pál József (forrás: Vida Mihály)
Forrás:mindszent.hu/harmashatar-kereszt/