Település:
Zala megye, Zalakaros


LÁTNIVALÓK ZALAKAROSON és KÖRNYÉKÉN


LÁTNIVALÓK ZALAKAROSON

Zalakaros Magyarország egyik legkisebb városa. Bár régóta megkapta a városi rangot, a városkát mégis megkímélte a túlzott urbanizáció, a globalizáció. Nincs rohanás, nincs nyüzsgés, ne várjunk plázákat és toronyházakat!. Nyugodt, rendezett központja és gondozott parkjai, a színpompás virágokkal szegélyezett sétányok, a zalai dombokra és a Kis-Balatonra gyönyörű kilátást nyújtó Parkerdő – mindez a gyógyuló, pihenő, szabadságukat nyugodt körülmények között eltöltő vendégek szolgálatában áll.

LÁTNIVALÓK ZALAKAROS KÖRNYÉKÉN

Elsődleges látnivaló a nagybetűvel írt TERMÉSZET. Zalakarost méltán nevezhetjük a Kis-Balaton fővárosának. A néhány kilométer, ami a természetvédelmi területtől elválasztja, akár kerékpáron is megtehető s az egynapos programba beleillik a Bivalyrezervátum meglátogatása is. A zöldellő zalai dombok közötti séta, kirándulás, túrázás mellett érdemes megtekinteni a dombok között megbúvó gyönyörű kis falvakat, azok kincseit, de ha városi nyüzsgésre vágyunk, negyed óra alatt elérhetjük Nagykanizsát, és legfeljebb fél óra alatt Keszthelyt is.

AKTÍV SZABADIDŐ - ELTÖLTÉS ZALAKAROSON

Zalakaros és környéke szinte hívja az aktív pihenés szerelmeseit. A dimbes-dombos zalai táj a bakancsos turizmus fellegvára, különböző nehézségi fokú kirándulások ideális helyszíne. A Zala völgye és a Kis-Balaton környéke viszont sík vidék, kiváló kerékpártúrák terepe. Zalakaros számos sportpályáján teniszezhet, focizhat, lovagolhat a vendég, néhány kilométeres körzetben pedig sétarepülésre, hőlégballonozásra, vagy akár sárkányrepülésre is lehetőség van.

Ha a szabadidőnket hasznosan, és kellemesen szeretnénk eltölteni, Magyarországon Zalakaros városa nyújtja az egyik legjobb lehetőséget erre. A városban egyaránt választhatunk az aktív, és a passzív pihenési lehetőségek közül, és biztosak lehetünk abban, hogy Zalakaroson jól fogjuk érezni magunkat. Mint ahogy azt tudhatjuk, ez a város a Kis Balaton természetvédelmi területen belül helyezkedik el, és büszkén elmondhatjuk, hogy ennek a térségnek van, talán országos szinten is egyedülálló élővilága.

A Balaton felvidéki Nemzeti Park részét Képező város területén, és a környező kisebb városokban, falvakban egyaránt megfigyelhetjük a Balatonra jellemző gazdag élővilágot, a mocsarakat és főképpen a különféle madárfajokat. Zalakaros lehetőséget ad arra, hogy egy olyan kikapcsolódásban legyen részünk, ahol egyszerre van lehetőségünk többféle pihenésre, és eközben a természet adta élmények álélésére, általuk gazdagodásra. A természet közelsége, mint tudjuk, kedvező hatást gyakorol a testi-lelki egészségünkre, és ugyanakkor, ha ezt az élményt valamilyen aktív kikapcsolódási formával, vagy sporttal párosítjuk, még pezsdítőbb élményben lehet részünk, amire érdemes lesz visszaemlékezni.

AJÁNLATAINK:

TERMÁLTÓ ÉS ÖKOPART

Termáltó és ökopart

HIVATALOS KÖZLEMÉNY!
A zalakarosi Termáltó vízelvezető rendszerének meghibásodása miatt  a tóban lévő víz elszivárgott.
A műszaki probléma okának felderítése folyamatban van, melynek befejezését követően indul meg a hiba kijavítása. Szakembereink mindent megtesznek azért, hogy a tó mielőbb régi állapotában várja látogatóit.
Addig is kérjük megértésüket, türelmüket.
NOVÁK FERENC
polgármester

Zalakaros Fürdőváros, mely a feltörő termálvíz, mint erőforrás felhasználásával képez gazdasági erőt a térségben. A feltörő vízben lévő ásványi anyag az, mely lehetővé tette a fürdő kiépítését, biztosítja annak üzemelését. Az elfolyó víz pedig további lehetőséget biztosított egy újabb attrakció létrejöttéhez, egy szabadidős központ megszületéséhez.

Zalakaros legújabb beruházása és látványossága remek szórakozási lehetőséget nyújt minden korosztály számára. A fejlesztés elsődleges célja a fürdőhasználat mellett további szabadidős programokhoz új létesítmények kialakítása, illetve Zalakaros természeti közegének játékos bemutatása.

A termáltóhoz érkező vendégek legelső állomása egy gyönyörűen kialakított fogadóépület, melynek egyik legizgalmasabb pontja a négy méter magas kilátótorony, ahonnan csodás panoráma nyílik magára a tóra, a környező erdősávra, illetve az egész komplexumra. Maga a tó megközelítőleg 12900 m2 vízfelülettel rendelkezik, legmélyebb pontja 1,8 m.

A bátrabbak kipróbálhatják a vízen járás tudományát a termáltó közepén kialakított vízi kalandpálya segítségével. A pálya a tó sekély vízmélységű részére épült, beton tipegőkből áll, melyek csúszásmentes felületükkel a biztonságos játékot biztosítják.

A tó nyújtotta izgalmas lehetőségek kipróbálás után érdemes ellátogatni az erdőben kialakított kis tisztásra, a fények meditációs teréhez. Egy tető alatti térben elhelyezett, különböző méretű, fa oszlopok elhelyezése biztosítja, hogy a térbe mindig besüssön a nap valamelyik résen, de mindig csak kis időre, a fénycsíkok a nap mozgásával folyamatosan változnak. Az elrendezés segítségével már rövid időn belül láthatóvá válik a föld körforgásának hatása.

A fények meditációs tere után, mely a szemet kápráztatta el, megtekinthető a fogadó épület mellett található hangok pavilonja. A téren kihelyezett, különböző magasságú hangkeltő elemek segítségével, játékos formában betekintést nyerhető a természet hangjainak világába, megfigyelhetjük a hangok rezgéshosszának változását.

A gyalogosan bejárható tanösvény 5 darab állomásból áll, melyek a környező erdőrészlet élővilágát, a hagyományos erdőhasználati formákat, tájalakulási folyamatait dolgozzák fel. Minden állomáson találkozhatunk interaktív táblákkal, satírozó táblákkal, illetve növénynév táblákkal egyaránt melyek segítségével játékosan sajátítható el a tudás. Az egyes témakörök egy történetre felfűzve kapcsolódnak össze.

A családosok, kisebb gyermekek számára a legnagyobb érdekességet a mesepark jelentheti, mely egyedi játékelemeivel nyújt szórakozási lehetőséget. A gyerekek felfedezhetik a homokozót, alagutat, illetve a meseparkon keresztülfolyó aprócska patakot, vagy akár a fák ágai közé épített kis faházat is. Az újdonságok mellett megtalálhatók a parkban a hagyományos játszótéri elemek is, mint például a különböző rugós játékok, vagy a csészealj hinta.

A fogadóépület mellett, a természetes anyagokból kialakított labirintusban, mindenki kipróbálhatja magát. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt nagy élményt nyújt, garantált a szórakozás annak is, aki eltéved.

A szabadtéri fitness parkban, a friss levegőn mozgathatjuk át, erősíthetjük testünket. A gépek mindegyikéhez tartozik leírás, melyről a vendégek megtudhatják annak helyes használatát, a testre gyakorolt hatását. A parkban fellelhető derékmozgató gép, lábizom erősítő, karizom mozgató, sífutó, gyalogló, vállízület gyógyító, masszírozó és ingázó gép egyaránt.

A termáltó környékén kialakított egyedi kis világ egyik legmonumentálisabb, szó szerint legkiemelkedőbb eleme a 21 méter magas csúszdatorony, mely méreteit tekintve egyedülálló az egész országban. A csúszdatorony két csúszdával büszkélkedhet, melyek a Turbo és a Kamikaze nevet viselik. A Turbo csúszda 21 méter magasból indul és közel 75 méter hosszú, míg a Kamikaze csúszda 12 méter magasról indul és közel 36 méteren keresztül garantálja a száguldás élményét.
A tó keleti oldalán az újonnan épített kerékpárút ad egy természetbarát megközelítési módot a fent említett lehetőségek kipróbálására és a természeti értékek megismerésére.

A Termáltó és Ökopart projekttel a „Meríts erőt a természet csodáiból!” települési jelmondat tartalma egy újabb értéktárral is bővült a zalakarosiak és az idelátogatók nagy örömére is.

EMELKEDJEN AZ ADRENALIN SZINT!
EGYEDÜLÁLLÓ CSÚSZDAPARKA STRANDON

Képtalálat a következőre: „adrenalin csúszdapark”

A strandon lévő csúszda együttes öt új elemmel bővült.

  • 400 méter új csúszdaattrakció
  • Közel 20 méter indítómagasság
  • Akár 70 km / óra száguldás
  • Strandbelépővel (alapjegy) is korlátlanul igénybe vehető

Az új beruházás hiánypótló a Zalakarosi Fürdő kínálatát illetően, hiszen a kicsik mellett juniorok (14 pluszos korosztály) és a felnőttek számára is különleges élményt kínálnak az adrenalin szintet  jelentősen növelő csúszdaparkkal.

TÚRÁZÁS

Zalakaroson és környékén számos lehetőségünk van a túrázásra, csak hogy néhány jó példát említsünk a sok közül, a túrák között érdemes kipróbálni a Parkerdei körtúrát, a Kilátó körtúrát, vagy akár a Felsőhegyi körtúrát is. Mint ahogy az már korábban említésre került, ebben a városban számos aktív sporttevékenység kipróbálására is lehetőséget biztosítanak nekünk, amennyiben igényt tartunk rá.
Zalakaros környékén több halásztavat is találhatunk, ahol a horgászatot kedvelők igényük szerint horgászhatnak, halászhatnak. A három említett tó név szerint a következők: elsőként megemlíthetjük a Galamboki horgásztavat, másodikként a nagykanizsai Csónakázó tavat, és végül harmadikként a Kis Balatont is.

Ha csupán ennyi tudomása lenne valakinek erről a városról, már akkor is érdemes lenne átgondolnunk az odalátogatást, azonban még számos lehetőséget rejt magában ez a település. Ha ezek után Zalakarost választjuk a legközelebbi kirándulásunk, nyaralásunk célpontjául, vegyük figyelembe, hogy még az előzőeken kívül is mennyi programnak, látványosságnak és természeti csodának lehetünk szemtanúi, valamint részesei.

ÚJ: CSIGA-TÚRA TANÖSVÉNY

Felgyorsult világunkban mindenkinek szüksége van egy-egy nyugodt órára, ráérős sétára, családi kirándulásra. Ezek az alkalmak energiával töltik fel az ember lelkét, és erőt adnak a sokszor monoton hétköznapokhoz. A zalakarosi Csiga-túra tanösvénnyel szeretnénk mindenkinek megadni a lehetőséget a lassításra, a szemlélődésre. Rendkívül jó helyszín erre a célra ez a szépen kialakított sétaút az erdőn át. Miközben mozgunk a friss levegőn, figyelemmel kísérhetjük az évszakok váltakozását, és a táblákat olvasgatva hasznos ismeretekkel leszünk gazdagabbak.

A tanösvény Zalakarostól nyugatra, Zalamerenyétől pedig délkeletre található a Zalakarosi Parkerdő területén, hossza 1152 méter, interaktív tábláin megismerkedhetünk egyebek mellett az erdő gazdasági és védelmi szerepével, közjóléti feladataival, a Zalakarosi Parkerdőben fellelhető gombákkal és erdei állatokkal, a hangostáblán pedig meghallgathatjuk az egyes madárfajok „énekét”. A tanösvény újdonságai az egyedi tervezésű relaxációs hullámpadok, de találkozhatunk interaktív kockaforgatós padokkal valamint íves ülőhelyekkel. A tanösvény tervezésénél és kivitelezésénél olyan megoldást választottunk, amely lehetővé teszi, hogy a létesítmény rendeltetésszerű használata, valamint az építési munkái az erdei élőhelyet és életközösséget, illetve a faállomány felújuló képességét csak a legszükségesebb mértékben befolyásolják.
Pontos cím vagy GPS koordináták: Zalakaros; 2. tábla a kilátónál: 46̊33’30,31” É 17̊06’32,90”

 

TOVÁBBI TÚRAÚTVONALAK:

  1. Séta a zalakarosi parkerdő területén – Parkerdei körtúra (4 150m)
  2. Bögre-hegyi körtúra (5 500m)
  3. Kilátó körtúra (5 150m)
  4. Felsőhegyi körtúra (5 850m)
  5. Zalakarosi fürdő – zalakarosi parkerdő – szőlőhegyek – Galamboki halastó – Galambok
  6. Zalakaros – Zalamerenye – Orosztony – Zalaújlak – Zalakaros
    Táv: 22 km
    Szintkülönbség: 420 m
    Szintidő: 6 óra
  7. Zalakaros – Zalamerenye – Zalaújlak – Zalakaros
    Táv: 10 km
    Szintkülönbség: 180 m
    Szintidő: 3 óra

BIVALYREZERVÁTUM / KÁNYAVÁRI SZIGET

Képtalálat a következőre: „kányavári sziget”

A Magyarországon egyedülálló létesítmény, a bivalyrezervátum nem konkrétan Zalakaroson, hanem tőle nem sokkal messzebb, pontosan Zalakomár, és Balatonmagyaród között található. A létesítmény összesen körülbelül 250 állatnak ad otthont, természetes környezetében, az állattartáshoz megfelelő körülmények között. A bivalyrezervátumot természetesen Zalakaros felől is autóúton közelíthetjük meg, és odaérve egy kiépített parkolót is találnak a kedves vendégek, hogy amíg ők az állatokat csodálják, az autójuk is biztonságban legyen. A bivalyrezervátumnak köszönhetjük egyébként a hazai faj fennmaradását, hiszen a második világháború után az egyedek száma nagyon lecsökkent, és itt gyűjtötték össze az állatokat. A rezervátum 30 hektáros területén a közönség számára méltányos módon mutatják be a fajt, és ezen kívül még számos más állatfajtát, akik természetes élőhelyük révén itt élnek. A látogatók az állatokat, állandó kiállításokat, köztük az élővilág kiállítást, és egyéb bemutatókat és megtekinthetnek.

Zalakaros és környéke akkor is megfelelő lehet számunkra, ha meg szeretnénk ismerni a térséget, főleg a Kis Balaton területét, ahol számos látványos természetvédelmi értékben, tájban, és élővilágban egyaránt gyönyörködhetünk. Az országunk egyik legszebb tájaként számon tartott Kis Balaton és térsége a Balaton tótól délnyugati irányban helyezkedik el. Sokan nem tudják, de a Kis Balaton egykor a Balatonhoz 3 kilométer széles részen kapcsolódott, de egy idő után a Zala feltöltötte hordalékával, és így alakult ki teljesen természetes módon a mai, mocsaras vidék. A jelenlegi élővilág között számos olyan faj van, amely az ország területén csakis itt tekinthető meg, a Kis Balaton felvidéki Nemzeti Parkban, például a nagykócsag, a kiskócsag, kormorán, kanalas gém, a nyári lúd, növények közül pedig a vízfelszínen jellemzően látható sárga tavirózsa, és a fehér tündérrózsa. Túravonalak Zalakaroson Zalakaros számos turisztikai lehetőséggel bővelkedik, és az ott nyaralók is a programok széles skálájáról választhatnak. Elsőként megemlíthetjük a gyaloglásokat, amelyek egytől-egyig az egészségre is kifejtik pozitív hatásukat. A térségben több gyalogtúra útvonalat is végig járhatunk, a legnépszerűbbek a „Parkerdei körtúra”, a „Bögre hegyi körtúra”, a „Kilátó körtúra”, valamint a „Felsőhegyi körtúra”, és a „Zalakarosi fürdő-zalakarosi parkerdő-szőlőhegyek-galamboki halastó-Galambok” túraútvonal. Egy, a városokat és egymás melletti településeket bemutató gyalogos túraútvonal a „Zalakaros-Zalamernye-Orosztony-Zalaújlak-Zalakaros”.

Ezen kívül még számos, nevezetes túra van ebben a térségben az egyik ezt a találó nevet kapta „Fedezzük fel együtt a Dél-zalai dombvidéket”, ahol szintén gyalog, idegenvezető segítségével járhatjuk végig a vidéket. Több túra is úgy van megrendezve, hogy közben több program megrendezésében is részt vegyenek a turisták, és egyben bemutassa a Zala vidékének természeti adottságait, a tájat, az élővilágot, valamint az egyéb lehetőségeket, programokat. Zalakaros környékén nemcsak gyalog, de akár kerékpárral is túrázhatunk, hiszen ez nemcsak kikapcsolódás, de az egészségünk karbantartása szempontjából is megfelelő tevékenység. A biciklizés szerelmeseinek négy különböző hosszúságú szakasz áll rendelkezésére, mindegyik más-más útvonalon és más településeken át vezet, miközben lehetőséget ad a táj bemutatására is.

látnivalók
Légi felvétel
segway

ZOBORI KALANDOZOO

Végtelen kalandok várnak rád Zalaszabarban, a Zobori KalandoZoo-ban, mindössze 10 km-re ZALAKAROSTÓL, a Kis-Balaton közvetlen szomszédságában.

A Kis-Balaton nyugati partján, Zalaszabarban található - egyénileg, családosan, illetve csoportosan is látogatható - kalandparkunk az aktív pihenést, öko-turizmust kedvelő fiatalok, családok, baráti társaságok, iskolák és cégek számára remek kikapcsolódási, szabadidő eltöltési lehetőséget kínál, nyugodt, idilli környezetben, a friss levegőn - a kaland és szórakozás jegyében.

FORRÁS: arthotel.hu

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »