Település:
Csongrád megye, Hódmezővásárhely
Nagy András János kút
Nagy András János és Neje fúratták 1884-ben. A medence átmérője 6m, közepén 1,3 m magas mészkőoszlop, tetején egy nagy és egy kisebb bronztányér.
Nagy András János kút, Hódmezővásárhely

A fekete márványtábla tanúsága szerint Nagy András János és neje Mucsi Mária fúratták 1884-ben saját költségükön, emberbaráti szeretetből. Zsigmindy Béla egy év alatt készítette el a napi egymillió liter vizet adó kutat. A Séegner Béla által homokkőből faragott nyolcszögletű medence átmérője 6 m, közepén 1,3 m magas mészkőoszlop, tetején egy nagy és kisebb bronztányér. A teteje tölcsérszerűen kiképzett, melyből régen függönyszerű zuhatagban folyt le a víz. A kút az 1960-as években kiapadt. (Nagy András János (1812-1890) birtokán korszerű gazdálkodást folytatott, vagyonát folyton gyarapította. Tagja volt a város törvényhatósági bizottságának. Bőkezűen adakozott a kórház, iskolák és az egyház javára. Emlékét utca őrzi, nemrégiben portréjával utcanévtábla is készült. Alakját Tornyai János festette meg, a kép az Újtemplomi lelkészlak imaházában látható.)
Forrás
www.utazzitthon.hu
HelyiVilága Magazin ajánló
Tokaji aszú
Helyi történetek, Helyi történetek
Dobostorta
Receptek, Desszert receptek
A KÖNNYEZŐ PÁSZTÓI SZOBROK NYOMÁBAN
Helyi történetek, Helyi történetek
AVOKÁDÓKRÉM
Receptek, Vegetáriánus receptek
Hidegtál
Receptek, Előétel receptek
Gyógyító kövek
Helyi történetek, Helyi történetek
EGY SAS SZEMÉVEL LÁTHATJUK AZ OLVADÓ GLECCSEREKET
Nagyvilág, Érdekességek
Halloween
Életmód, Élet
Virágállatok
Nagyvilág, Érdekességek
Helyi látnivalók
Esti kép
Komárom-Esztergom megye, Esztergom
Nagyerdei Ködszínház
Hajdú-Bihar megye, Debrecen
Hősök emlékműve
Komárom-Esztergom megye, Komárom
Püspökvár-Toronykilátó
Győr-Moson-Sopron megye, Győr
Ősz szinei a Vértesben
Komárom-Esztergom megye, Tatabánya
Aqua-Palace Élményfürdő
Hajdú-Bihar megye, Hajdúszoboszló
Rákospalotai Múzeum
Budapest, 15. kerület
Szent Imre herceg szobor
Veszprém megye, Zirc
Kner emléktér
Békés megye, Gyomaendrőd
Helyi Programok / események
Vidám Színpad
Programok
MÚZEUMOK ŐSZI FESZTIVÁLJA 2019. GYÖNGYÖS MTM MÁTRA MÚZEUMA
Programok
José Carreras Miskolcon
Programok
Szeged 300 kiállítás
Programok
Új Tanyacsárda - Felsőlajos
Programok
Csemete lovaspark
Programok
Október 15. (kedd) 16:30
Programok
Ünnepségek,megemlékezések
Programok
Nemzetközi minősítő táncverseny
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
Siófok-Kiliti református gyülekezet
Somogy megye, Siófok
Giardinetto Étterem és Pizzéria
Heves megye, Gyöngyös
Orosháza-Gyopáros Termálfürdő
Békés megye, Orosháza
GYÁLI ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA
Pest megye, Gyál
Házasságkötő terem
Fejér megye, Sárbogárd
TESCO
Baranya megye, Szigetvár
Krisztina Csárda
Vas megye, Celldömölk
Cinkotai Evangélikus templom
Budapest, 16. kerület
Trogir Bisztro
Nógrád megye, Bátonyterenye