Említése elsõízben 1740-ben történik. Kapuváry leltárában egy tarka, vászonból készült antipendiumot említ, amely a Kálvária kápolnába való. Õ írja, hogy a második keresztjáró napon - áldozócsütörtök elõtti kedd - a körmenet a Kálváriára vonul, valamint általános szükség idején a könyörgõ körmenet.

A kápolnát, a stációkat és a kereszteket Markmiller Bertalan állíttatta, Berényi Zsigmond püspök jóváhagyásával. (1739-1748.)

A keresztút elején levõ kereszteket Messinger Mihály, a feljárónál lévõt Kli Vitus gazdag urasági bérlõ szerezte. Kapuváry az "új kálvária" elõtti kereszt felállításáról ír. Ezek szerint régebben is volt ezen a helyen kálvária, amelyet Markmiller rendbehozatott?! Így a munka befejezésének éve 1745, mely évszám rá is került a címer két felsõ sarkába.

A terület két sarkán egy-egy képfülke is épült valamikor. Ma is áll az egyik, benne Trisovszky Szilárd domborítása: Feszület, alatta szent sír; A másik képfülkét, melyben a Fájdalmas Szûz képe volt, az 1960-as években az út szélesítésekor lebontották.

Az év folyamán többször is miséztek a kápolnában a hívek kérése szerint. Az 1956-os dunai árvíz után új lakótelep alakult ki a térségben. Az itt élõk részére a vasárnapi szentmisét a kápolnában tartják, ahová 1995-ben oltárszekrényt is beépíttetett a plébános, Lendvai István apát.

Egy másik tény igazolja, hogy a kápolna nem üres helyen épült. Röviddel Kapuváry elköltözése után halt meg Köndricska János Sándor ágostonos harmadrendi remete. Pinznacker József plébános temette 1740. március 1-jén. Három évvel késõbb Dubovszky András, ugyancsak ágostonos remete telepszik le a tolnai kálvárián a püspök és a földesúr engedélye alapján. 1743. július 22-én a megye uraitól engedélyt kér, hogy remetelakot építhessen.

A remetéket az egyházi hatóság számon tartotta, felügyelt rájuk. Cellájukat rendszerint régi templomok romjai között állították fel. Õk lettek a romok gondozói, az oda jövõ nép imáját, énekét irányították. Így õk lettek a templomromok helyén kialakuló búcsújáró helyek irányítói. A sokfelé található remetekápolnák története nemcsak az egykori remetékre, hanem egykori templomokra, kolostorokra vezethetõk vissza.

Az a tény, hogy Tolnán a kálvárián is éltek remeték, arra enged következtetni, hogy a török elõtti idõbõl való templom, vagy kolostor állhatott e helyen. A feltevést megerõsíti, hogy a kálvária környéki építkezésekkor több sírt is feltártak. Lehetséges, hogy itt állt a pálos templom és kolostor? Ásatások híján ez csak feltevés marad.

A Kálvária-kápolna téglából épült, jól lezárt kis szentély volt. 1765-ben mégis betörtek és kifosztották. 1779-ben a kápolna állapota rossz, ezért a hívek ígérik a püspöknek, hogy átépíttetik nagyobbra és karbantartásáról a jövõben jobban gondoskodnak. Az átépítéshez a püspök az engedélyt meg is adta.

Az 1814. évi vizitáció feljegyzései: "A kápolna bõvítve lett, renoválták, cseréppel fedték, fatornyot építettek, melyben kis harang is van." Említik még a fájdalmas Szûz szép oltárképét. Ugyancsak itt kell megemlítenünk, hogy az 1950-0981-as évekban a vallásellenesség eredményeként egyesek abban lelték örömüket, hogy megcsonkították a kápolna körüli és más helyeken is a keresztek kõ-Krisztusait. Az 1990-es évek során a megcsonkított kereszteket kijavították, fém Krisztus-alakot helyeztek rájuk, Lendvai István plébános terve szerint. (A csonkítások azonossága egy személyre, "egy értelmi szerzõre" enged következtetni.)

Forrás: http://tolna.hu

és