Vallási felekezetek

Település:
Komárom-Esztergom megye, Komárom


Szent András-bazilika


A komáromi Szent András-templom a város legfontosabb temploma, a város egyik domináns épülete. A Nádor utcában található

Komárom Vallása

Ezekre az évekre tehető a történelmi egyházak intézményesülése. Korábban csak 1891-ben
Szent István király tiszteletére szentelt Kistemplom állt a hívek rendelkezésére. A nagyobbik - Jézus Szíve titulusú - római katolikus templom 1937-ben épült Körmendy Nándor tervei alapján. A bauhaus stílusában emelt templom a modern egyházi építészet és egyházművészet iskolapéldája. Apszisának freskóit a római iskola jeles művésze Kontuly Béla, a baloldali mellékoltár Szűz Mária szobrát Antal Károly, a tabernákulum Angyali üdvözletét ábrázoló ajtaját Ohmann Béla, a szószék négy evangelistájának kerámiaképét Kovács Margit készítette. A főbejárati kapuzat feltti teret Szemereki Teréz három színes kerámiaképe díszíti. A kovácsoltvas munkák Schima Endre győri iparművész tehetségét dícsérik. A két világháború között megnövekedett erejű református gyülekezet 1927-ben a baptista pedig 1929-ben emelt templomot, illetve imaházat.

 

 

 

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »