Település:
Nógrád megye, Salgótarján


Tarjáni Gyermektábor


3100. Salgótarján, Tóstrand Hétvégi telep Tel: +3632431140 +36305494239

 
TARJÁNI GYERMEKTÁBOR
 
Ahol az emlékek születnek...
 
A Tarjáni Gyermektábor, 1975-ben került átadásra. A szálláshely eredetei funkciója szerint szabadidős és gyermek napközis táborként üzemelt. Az évek során változó igényeknek és lehetőségeknek köszönhetően mára komplex vendéglátó szerepet látunk el a térségben. Az eddigi legnagyobb beruházás 2013. tavaszán fejeződött be, melynek köszönhetően a téli időszakban is, akadálymentesített szobákkal állunk vendégeink rendelkezésére.
 
Salgótarján megyei jogú város Magyarország északi részén helyezkedik el, Nógrád megye székhelye és egyben legnagyobb városa. A Karancs-, Cserhát és a Medves által körülölelt Völgyváros számos lehetőséget kínál a természet szerelmeseinek. Az itt fellelhető táj és történelmi értékek hazánk bármely szegletével felveszik a versenyt. Számos turistaútvonal szeli át a környező hegyeket és ad lehetőséget az erdei környezet felfedezésére gyalogosan és kerékpárral egyaránt. Túrázásunk alatt hallhatóvá válik a természet, a folyók és források csobogása mellett testközelből csodálhatjuk meg az itt élő állat és növényvilágot.
 
A tábort övező parkerdő mintegy 2,5 hektáron, a természet ölelésében helyezkedik el. Saját szervezésű táboraink évről-évre változatos tematikával és programkínálattal várják az érdeklődőket. Az állandó táborokon túl szervezett óvodai, iskolai és felnőtt csoportok számára biztosítunk szálláshelyet, étkezést és programlehetőségeket. A szállás komplexitása számos területen megmutatkozik, folyamatosan bővülő szolgáltatásokkal minden korosztály számára élményekben gazdag kikapcsolódást kínálunk. A tábor belső és külső kialakításának köszönhetően kiválóan alkalmas rendezvények, családi és baráti összejövetelek megrendezésére. A pihenőpark területén kialakított tűzrakóhely és kemence tökéletes lehetőséget kínál a hagyományos ízvilág kedvelőinek.
 
Szállásunkról
Táborunk területén maximálisan 168 fő részére tudunk szállást biztosítani. A szezonális jelleggel működő faházainkban (tavasztól a fagyok beálltáig) 116 fő elhelyezésére van lehetőség. A téliesített kőépület egész évben várja a pihenésre, kikapcsolódásra vágyó vendégeket. Az épület 52 fő számára biztosít férőhelyet 2 illetve 8 ágyas szobákkal. Akadálymentesített szobákkal és mosdókkal egész évben állunk vendégeink rendelkezésére.
 
Faházak (szezonálisan):
 
Táborunk négy faházzal rendelkezik, ahol 4 és 6 ágyas szobákban van lehetőségünk vendégeink elhelyezésére. A vizesblokkok külön épületben, a házak szomszédságában találhatók.
 
 - A faház: 5db 6 ágyas szoba
 - B faház: 4db 6 ágyas és 1db 4 ágyas szoba
- C faház: 4db 6 ágyas és 1db 4 ágyas szoba
- D faház: 5db 6 ágyas szoba
 
 
 
Kőépület (egész évben nyitva):
 
Téliesített kőépületünk egész ébenen 52 fő számára, 9 szobával biztosít szálláslehetőséget. Az épület akadálymentesített, így mozgássérült vendégeink számára is komfortos megoldás. A vizesblokkok és a közösségi társalgó a szobákat összekötő folyosóról érhető el.
 
 
Szobák:
 
- 5db 8 ágyas szoba
- 3db 2 ágyas szoba
- 1db 6 ágyas szoba
- 1db Közösségi társalgó
 
 
Teakonyha:
 
Szállásvendégeink számára jól felszerel 30-50 fős teakonyha áll rendelkezésre a főépületben. A konyha felszereltsége bármely étel elkészítésére, melegítésre és főzésre lehetőséget biztosít.
 
Felszereltség: gáztűzhely, hűtőszekrény, sütő, mikro, kávéfőző, mosogató, edények és étkészletek
 
 
 
 
 
Szolgáltatások
 
Étkezés:
 
150 fő befogadására alkalmas éttermünk kínálatával lehetőségeinkhez mérten minden igényt kívánunk kielégíteni. Változatos ételsorral és ízletes ételekkel várjuk vendégeinket. Előzetes egyeztetés alapján személyre szabott ellátást nyújtunk ételintoleranciás (laktózmentes, gluténmentes, glükózmentes) diétázó és vegetáriánus vendégeink számára. Kínálatunkban a hagyományos ízek mellett a modern fogások egyaránt megtalálhatók.
 
A pihenőpark területén kialakított tűzrakóhely lehetőséget biztosít hangulatos szabadtéri sütögetéshez, illetve bográcsozáshoz.
 
A tábor területén 2013-ban átadásra került kemence szakmai vezető segítségével kiváló lehetőséget biztosít hagyományos kenyérlángos, házi kenyér és kemencés ételek elkészítéséhez.
 
A tábor felszereltségének és kialakításának köszönhetően kiválóan alkalmas különböző méretű rendezvények, céges- és családi események szervezésére. Komplex szolgáltatásainknak köszönhetően igényekre szabott ellátást és szállást tudunk biztosítani az itt lebonyolított programok résztvevői számára. Igény esetén segítséget nyújtunk a rendezvény programjainak kitalálásában és megvalósításában, a terem feldíszítésében és a technikai berendezések megfelelő beállításában egyaránt. Egy napos programok, rendezvények, sportvetélkedők stb. lebonyolítását étkezéssel együtt maximum 1500 főig tudjuk vállalni.
 
 
 
 
Erdei iskola és óvoda
 
 
  Hegyek- völgyek világa 1.-4. osztály               Felfedezzük a világot I-II.            
Közelebb a csillagokhoz 5.-8. osztály                                                                
 
 
Táborunk komplex erdei óvoda és iskola szolgáltatóként működik. Kidolgozott modulokat és programokat kínálunk óvodai csoportok, illetve általános iskolások számára. A meglévő variációkon túl lehetőség van egyedi programcsomagok összeállítására is.
 
További programkínálatunk a tábor területén
Nyári szabadidős táborok:
Minden évben, több turnusban indítunk szabadidős tábort a nyári szünet ideje alatt. A szabadidős tábor hatalmas élményt jelent a gyermekek számára és nagy segítséget nyújt a szülőknek. A tábor alatt folyamatos szakmai felügyelet mellett élményekben gazdag programokat és napi háromszori étkezést biztosítunk.
 
kukkerCsillagles:
Esténként, tiszta időben szakmai vezető segítségével tanulmányozhatjuk az éjszakai égboltot. Bátran ajánljuk minden korosztály számára ezt a nem hétköznapi programot, hiszen ezáltal egy életre szóló élménnyel gazdagodik kicsi és nagy egyaránt. A programon való részvételhez minimum 20 fő szükséges.
 
Íjászbemutató:
A Tarjáni Íjász Egyesület szervezésében lehetőséget biztosítunk az íjászat kipróbálására is. Ez a régi hagyományokkal bíró, nemes sport nagy népszerűségnek örvend a táborozók körében. A szakmai vezetővel szervezett program kb. 1,5-2 órát vesz igénybe.
 
Túraútvonalak:
A tábor területe számos turistaútvonal kiindulópontjaként szolgál. Különböző nehézségi fokú és hosszúságú túrák között minden korosztály megtalálja a számára ideális lehetőséget. A természetes környezet, a hegyvidékes, erdős táj és a tiszta levegő élményekben gazdag kikapcsolódás lehet a természet kedvelői számára. A túraútvonalakhoz igény esetén és térítési díj ellenében túravezetőt tudunk biztosítani.
 
Kerékpáros túrák:
Bringabarát szállásként különböző nehézségi fokú és hosszúságú kijelölt kerékpáros útvonalakkal várjuk kedves vendégeinket. Azok számára, akiknek nem áll rendelkezésükre kerékpár, kölcsönzési lehetőséget biztosítunk a tábor területén. A kerékpárok tárolására zárt helységben, térítésmentesen van lehetőség.
 
Kézműves foglalkozások, csoportos programok:
A programok megvalósításához három zárt közösségi helység, TV-szoba és két szabadtéri foglalkoztató áll rendelkezésre, a vendégek igényeinek megfelelően. A kézműves programok szervezésében és megvalósításában igény esetén segítséget és szakmai programvezetőt biztosítunk.
 
Kempingezési lehetőség:
A tábor parkjában előzetes egyeztetés után sátorhely kialakítható és igénybe vehető.
 
Szabadidős kínálatunk továbbá:
Wi-fi, csocsó, biliárd, lengő teke, labdajátékok, ping-pong, filmvetítés
 
 
 
Akik jártak már nálunk megerősíthetik, hogy a Tarjáni Gyermektáborban jól érezték magukat.
A tábor kényelmes szálláshelyeivel, környezetének nyugalmával szolgálja vendégei pihenését és zavartalan kikapcsolódását.
 
 
Salgótarján megyei jogú város Magyarország északi részén helyezkedik el, Nógrád megye székhelye és egyben legnagyobb városa. A Karancs-, Cserhát és a Medves által körülölelt Völgyváros számos lehetőséget kínál a természet szerelmeseinek. Az itt fellelhető táj és történelmi értékek hazánk bármely szegletével felveszik a versenyt. Számos turistaútvonal szeli át a környező hegyeket és ad lehetőséget az erdei környezet felfedezésére gyalogosan és kerékpárral egyaránt. Túrázásunk alatt hallhatóvá válik a természet, a folyók és források csobogása mellett testközelből csodálhatjuk meg az itt élő állat és növényvilágot.
 
erdeiovoda
MINŐSÍTETT ERDEI ÓVODA
 
erdeilogo
MINŐSÍTETT ERDEI ISKOLA
 
Forrás: tarjantabor.hu

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »