Hivatalok, hatóságok

Település:
Bács-Kiskun megye, Kiskunfélegyháza


Városháza


Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos u. 1, 6100 (06 76) 562 000

A kiskunfélegyházi városháza városi közigazgatási épület, amelyet 1909 és 1911 között építettek szecessziós stílusban Vas József és Morbitzer Nándor tervei alapján, a régi városháza helyére.

Az építés kérdése először 1902-ben vetődött fel, mivel a városi közigazgatás nem fért el az épületben, a 200 fős képviselőtestület például nem tudott leülni a díszteremben. Az építésre 1903 decemberében tervpályázatot írtak ki, amelyen tizenkét építész vett részt. A pályaműveket Lechner Ödön és Pecz Samu bírálták el, de egyiket sem ítélték kivitelezhetőnek. A város ezért másodszorra is tervpályázatot írt ki, amely ismét sikertelen volt, de a város kiválasztotta Vas József tervét, s megkérték az építészt a részletes tervek kidolgozására. Vas a terveket többször átdolgozta, mire a város végleges döntése az építkezés elrendeléséről 1908 novemberében megtörtént. 1909-ben nyilvános pályázat útján Merbl Arnold temesvári vállalkozó kapta a megbízást a kivitelre. Merbl helyi alvállalkozókkal szerződve 1911-re fejezte be az építkezést.

1910 januárjában Vas József hirtelen elhunyt. Az építkezést rokona és vállalkozótársa, Morbitzer Nándor vette át, aki módosított a terveken. Új tornyot tervezett, s az épület ornamentikáján, a közgyűlési terem díszein is változtatott. Az avatóünnepséget 1911. október 16-án tartották meg.

A délkeleti sarkán toronnyal ellátott, kétemeletes, reprezentatív épület attikáját és oromzatait Zsolnay kerámia díszíti. A Szent János térre néző oromzaton látható a város címere is. Az épület dísztermét és a díszterembe felvezető lépcsőt stukkóból készült, gazdag növényi ornamentika díszíti. Az épületben a mai napig Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata működik.

A földszinten, a bejárati csarnokban két fekete márvány emléktábla látható, amelyek a város nevezetes dátumait tartalmazzák, illetve a végrendeletével a városra jelentős összeget hagyományozó özv. Kalmár Józsefnének állít emléket. Ez utóbbit a kommunista diktatúra alatt a falba befordították, az 1990-es évek elején állították ünnepélyesen helyre.

A díszteremben látható Kossuth Lajos és Holló Lajos nagyméretű állóalakos portréja.

Hivatal ügyfélfogadási rendje

NAPDÉLELŐTTDÉLUTÁN
Hétfő 8:00 – 12:00 Hétfő délután szünetel az ügyfélfogadás
Kedd 8:00 – 12:00 13:00 – 16:00
Szerda 8:00 – 12:00 13:00 – 16:00
Csütörtök Csütörtökön szünetel az ügyfélfogadás Csütörtökön szünetel az ügyfélfogadás
Péntek 8:00 – 12:00 Péntek délután szünetel az ügyfélfogadás

Elérhetőség

székhelye: 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos utca 1.

levelezési cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Pf. 62.

e-mail: jegyzo@kiskunfelegyhaza.hu

e-mail: polgarmester@kiskunfelegyhaza.hu

telefon: (+36 76) 562-000

telefax: (+36 76) 562-001

telefax: (+36 76) 462-252

A Polgármesteri Hivatal épülete akadálymentesített és bababarát terület.

A talált tárgyak intézésével kapcsolatos ügyekben, minden nap teljes munkaidőben folyamatos ügyfélfogadást biztosít.

Forrás: Wikipédia, https://kiskunfelegyhaza.hu/polgarmesteri-hivatal/

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »