Település:
Nógrád megye, Salgótarján
Létrehozva:
2019-10-27 12:34:39
Zenthe Ferenc Színház

3100. Salgótarján, Főtér 5. Tel: +3632310505
A Zenthe Ferenc Színház Salgótarján első, önálló státuszú színháza. Névadója, a város szülöttje. 2012-ben, a művész születése évfordulója közelében tartották a színház nyitó előadását.
Története
A szombathelyi Weöres Sándor Színház megalakulása után már csak Nógrád megye volt fehér folt a színházi palettán. A hagyományok nem erre predesztinálták a legkisebb lélekszámú megye székhelyét. Az amatőr mozgalom évtizedek óta jelentős, figyelemre méltó volt. Már 1887-ben megalakult, az egykori Salgótarjáni Acélgyári Olvasóegylet Műkedvelő Társulata, amely főként gyári értelmiségiek és szakmunkások színjátszó csoportja volt. Megkedveltették a salgótarjániakkal a színházművészetet, 1946-tól már Petőfi Színjátszó Szakosztály néven működött az amatőr színtársulat, de professzionális színházat mégsem sikerült létrehozni a városban. Az 1966-ban átadott József Attila Művelődési Központ is befogadó színházként működött. A legjelentősebb helyi amatőr színjátszók csoportjaiból a teljesség igénye nélkül meg kell említeni a Szerdatársaságot, a Petőfi Színjátszókat, és a Vertich Színpad Stúdiót. Az utóbbi csoport gyümölcsöző kapcsolatot alakított ki, az 1988-ban alakult losonci Kármán József Színházzal. Az együttműködés eredményeképp születtek közös előadások: Disznójáték; Herner Ferike faterja; Sóska sültkrumpli; Tanulmány a nőkről; Peron; Bolond vasárnap. 2012-ben Susán Ferenc, Sándor Zoltán és az addig amatőr vonalon mozgó színjátszók az akkori polgármesterrel, Székyné Sztrémy Melindával megalakították Salgótarján produkciós színházát, mely a salgóbányai születésű, színészóriás Zenthe Ferenc nevét vette fel. Salgótarján megyei jogú város közgyűlése 2012 februárjában döntött a színház támogatásáról. Létrejött a színházat működtető nonprofit kft. A színháznak a József Attila Művelődési és Konferencia Központ ad otthont.
Játszóhelyei
Zenthe Ferenc Színház a József Attila Művelődési és Konferencia Központ épületében:
Színházterem (Nagyszínpad – a nagyterem 562 néző befogadására alkalmas)
Zenthe Szalon (a József Attila Művelődési Központ északi szárnyában 2016. március végén nyílt meg)
Forrás: Wikipédia
HelyiVilága Magazin ajánló

Az alma
Életmód, Élet

A stresszt egy idő után nem lehet pénzzel kompenzálni
Életmód, Élet

5 eldugott gyöngyszem falu, amit mindenképp látnod kell Magyarországon
Utazás, Élmények, beszámolók

Nógrád vára
Helyi történetek, Helyi történetek

Kiskunmajsai KC – Pick Szeged U23 20-35
Életmód, Sport, fittness

Dzsudzsák Balázs beszállt a magyar egészségügybe
Életmód, Sport, fittness

Zöld páva
Cukiságok, Állati cukiságok

Bejelentették, mikortól lehet igénybe venni a 20 ezer forintos mobilkészülék-csere támogatást
Életmód, Élet

Kutyavásár
Cukiságok, Állati cukiságok
Helyi látnivalók

Iseum
Vas megye, Szombathely

Kati néni szobra
Fejér megye, Székesfehérvár

HavashalomPark - Sashalmi sétány
Budapest, 16. kerület

Jász Látogatóközpont
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Jászberény

Helikon Könyvtár
Zala megye, Keszthely

Vitányvár
Komárom-Esztergom megye, Tatabánya

Imaház
Fejér megye, Sárbogárd

A balatonboglári Kék és Vörös kápolna a Temető-dombon
Somogy megye, Balatonboglár

Vasúti emlékmű
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Újszász
Helyi Programok / események

HOBO Békéscsabára látogat
Programok

2051. Biatorbágy, Fő tér
Programok

VII. MikuLÁSS FUTÁS 2019.
Programok

Szegedi Napfénypark Születésnapot tart.
Programok

Kiskunmajsán járt Koch Csaba az Év Bortermelője
Programok

Télapó ünnepség
Programok

karácsonyváró koncert
Programok

Pincebarangolás
Programok

HOMMAGE Á ERKEL Hangverseny
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók

Munkalehetőség! A Grape-Vine Kft. munkatársat keres
Bács-Kiskun megye, Kiskunmajsa

Korona Gyógyszertár
Somogy megye, Kaposvár

Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium
Budapest, 19. kerület

Kulacs Vendéglő
Bács-Kiskun megye, Kiskunfélegyháza

Regina Kávéház és Étterem
Zala megye, Zalakaros

Fogorvosok
Bács-Kiskun megye, Kiskunmajsa

PIZZERIA L’ANGOLO
Vas megye, Kőszeg

Óvodák, bölcsödék, magán óvodák
Fejér megye, Dunaújváros

Művészetek Háza Kulturális Központ
Pest megye, Pilisvörösvár