Covid19

Megjelent a covid19 vírus az év tavaszán, és már már azt gondoltuk túl vagyunk rajta, és most mégis visszatért, és sokkal erősebb, mint tavasszal gondoltuk, láttuk.
A tv-ben folyamatosan halljuk azokat az instrukciókat, amelyeket már szinte "rongyosra beszéltünk".
Folyamatosan halljuk, hogy maszkot kell hordani, és azt hogyan tegyük, és a másik dolog a folyamatos fertőtlenítés.
Természetesen mindannyian tesszük is ezt saját érdekünkben de, el kell mondanom, hogy akinek mennie kell a Földről, az el fog menni.
Akár baleset által, akár betegség által.
Ez a tendencia erről szól!
Sok forrásban olvastunk arról, hogy 2020-ban sok embert "haza" fognak hívni. Úgy látszik ennek most van itt az ideje!
Ennek ellenére mindenkit arra biztatok, hogy tartsa be a vírussal kapcsolatos higiéniai előírásokat, hisz nem tudhatjuk, hogy nekünk mennünk kell-e. vagy maradunk-e a földi síkon.
Bármi legyen is megírva "Sorsunk könyvében" mi védjük önmagunkat maszkkal, és folyamatos fertőtlenítéssel.
Amikor pedig nem feltétlenül szükséges, ne menjünk el otthonról, kerüljük a tömeget!
/ Forrás:a szerkesztő /
HelyiVilága magazin ajánló









Helyi látnivalók









Helyi Programok / események









További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók








