Gyermekáldás ,jóságos bábák Domaszéken

Kategória:
Helyi történetek, Helyi történetek

Cikk írója:
Algyő város


Gyermekáldás ,jóságos bábák Domaszéken


Nyolcvan éves domaszéki asszony mesélte, hogy az édesanyja úgy mondta, 1913-ban s még 1917-ben is Tóthné Révész Ételnek hívták a bábát. Úgy tudja ő is, hogy később a lánya, Bálintné Tóth Irén folytatta a munkát. Valamikor a 40-es évek táján feltűnt egy délvidéki menekült „öreglány," aki nagy tudású bábaasszony volt, Jankovics Máriának hívták. Védőnőként is működött. Még a

feketeszéli körzeti orvos is elismerte a tudását. Egészen 1955-ig járta fáradságot soha nem ismerve a tanyavilágot, rendszerint gyalog, s egyáltalán nem várt érte semmi ellenszolgáltatást.

Szeretettel emlegetnek egy másik bábát, Meleg Istvánnét, Pannikát is. Állítólag egyszer vele történt, hogy mire odaért a házhoz, már meglett a baba. Hat kilométerre lakott ugyanis attól a helytől, ahová hívták, gyalog igen sokáig tartott az út. Az asszony korábban már szült két gyereket, ekkor készült világra hozni a harmadikat. A szomszédból hívták át Greguss Krisztina nénit, a „koca-bábát." Mivel szakképesítése nem volt, csak tapasztalata, nem praktizálhatott. Nem is nyúlt semmihez, de kiválóan dirigálta a rémült apát, hogy mit tegyen, mert a baba nyakán volt a köldökzsinór. Pannika az anyát aztán szakszerűen ellátta, nem is lett semmi baj.

A nagy távolságok miatt az ilyen segítség nem volt ritka eset a tanyavilágban. Megesett - mesélte a nyugdíjas klubban egy asszony - hogy szóltak, menjek gyorsan, mert már jön a baba. Fölkaptam az én gyerekemet, futottam a szomszédba.

Viszem be az asszonyt a szobába, látom, hogy a babának kint van a feje. Ez aztán gyorsan ment.

Ujabb történet. Szintén nem „szakmabeli" közreműködésről szól, ám a maga nemében egészen különleges, hiszen egy három gyermekes apuka lett a nem egészen tapasztalatlan „bábanéni" Soha el nem felejtem - szögezte le - András nap volt, szakadt az eső, egy hetet vett el az életemből, mire megjött a mentő. Nagyon ideges voltam, mert azt nem tudtam, hogyan kell elvágni a köldökzsinórt. A mentős aztán elvágta, de persze olyan gyorsan, hogy nem lehetett megfigyelni. Csak a kezembe nyomta a csúszós kis csomagot, hogy fürdessem meg... "

A kép csak illusztrcáió 

 

 

 

HelyiVilága magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

 

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »