Település:
Zala megye, Keszthely
Létrehozva:
2019-09-01 09:51:55
Óvodák

Keszthely város óvodái egy nevelési intézményt képeznek, mely intézmény egy székhely óvodával és öt tagóvodával működik.
Alapelveink, nevelésfilozófiánk azonos. A gyermekközpontú, szeretetteljes, családias légkört hirdetjük, melyben a gyermekeket egyéni képességeik szerint neveljük, fejlesztjük. A gyermekek testi-lelki gondozását, érzelmi biztonságuk megteremtését és a szocializáció minél teljesebb kibontakoztatását hangsúlyozzuk – természetesen – a családi neveléssel együtt.
Nevelési programunk olyan életfeladat teljesítésére orientál, amelyben a gyermekek megtanulnak eligazodni az őket körülvevő környezetben, megtanulnak beszélni, tevékenykedni, együttműködni, miközben különféle viselkedésformákat sajátítanak el. Mindezt jól szervezett tevékenységgel, nevelői segítséggel, a mindennapi élet feltételeivel és eszközeivel biztosítjuk.
Nevelésünk a gyermekek alapvető tevékenységére, a játékra, mozgásra, a környező világ tevékeny megismerésére, a kommunikációra, a mesére és nem utolsó sorban művészi élmény-nyújtásra épít.
Nevelői és alkalmazotti közösségünk stabil. Az intézmény élén intézményvezető áll. Ezen kívül 1 fő általános helyettes, valamint 54 fő főiskolai végzettséggel rendelkező óvodapedagógus, 37 fő - a nevelő munkát közvetlenül segítő – dajka, és 3 irodai dolgozó végez napról-napra lelkiismeretes, elkötelezett, szakmai tapasztalatokban gazdag munkát.
A gyermekek nevelésében logopédus, gyógypedagógus, - szükség esetén – pszichológus segíti a szakszerű munkát.
Nevelési szemléletünk és módszereink jó gyakorlatára a szülői bizalom, és az óvodák férőhelyének kihasználtsága a garancia.
Nyitottan és örömmel várjuk az érdeklődő szülőket, gyermekeiket, és természetesen a kapcsolataikat bővíteni szándékozó kollégákat is.
"Miközben megpróbálunk mindent megtanítani gyermekeinknek az életről, gyermekeink megtanítják nekünk, hogy miről is szól az élet."
Központi név: Életfa Óvoda
Tagintézmények megtalálhatók a következő utcákban
1. Vaszary Kolos u. óvoda
2. Gagarin u. óvoda
3. Kísérleti u. óvoda
4. Soporn u. óvoda
5. Tapolcai u. óvoda
6. Vörösmarty u. óvoda
Forrás: keszthelyiovodak.hu weboldal
HelyiVilága Magazin ajánló









Helyi látnivalók









Helyi Programok / események









További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók








