Kisgombosi természetismereti tanösvény (rövid ismertető)

Helye: Kisgombosi tölgyes

 

Ajánlott: minden korosztálynak, általános iskolásoktól…

 

 

 

A tanösvény megközelítése: A tanösvény Hatvan külterületén található, a várostól északi irányban, mintegy 6 km-re. Hatvanból Lőrinci felé egy alsórendű, de jó minőségű burkolt úton lehet utazni. Óhatvanból a Balassi úton indulva a város szélén (még a város belterületén) érjük el Nagygombos-majort, majd szántók és erdősávok mellett haladva Kisgombos-majorhoz érünk. Menetrend szerinti autóbusszal (a Hatvan-Lőrinci, Hatvan-Apc viszonylatban) érkezők itt szálljanak le. A majorsághoz néhány lakó és gazdasági épület tartozik, az autóbusz megállóból ezek mellett indul egy földút, amelyen a házsor végén balra fordulva egy kis emelkedőn a fás legelőre, a tanösvény indulási pontjához mintegy öt perc alatt fel lehet gyalogolni. Ha Kisgombos-majortól tovább megyünk Lőrinci felé, még további 1,5 km után (az erőművi beágazót elhagyva) egy rossz minőségű, de személygépkocsival és busszal is járható szilárd burkolatú bekötőút található jobbra. Különjárattal érkezőknek ez ajánlott: mintegy 1 km-t haladva, járművel is közvetlenül a tanösvény induló pontja mellé juthatunk.

 

 

 

 

 

A fás legelők jelentősége, védelmi javaslat

 

 

Az évszázados gazdálkodás a tájat formálva a mai természetvédelem szempontjából értékes élőhelyeket is létrehozott. Ilyen természetátalakító tevékenységnek köszönhetik létüket a fás legelők is.

 

A fás legelők (legelőerdők) jelentőségét csak az utóbbi években kezdjük felfedezni. Fontosságukat növeli az a tény, hogy a speciális, gyep- és legelőgazdálkodás speciális életközösségeket hozott létre, mely szinte csak az európai kontinensre jellemző. Az emberi tájátalakító munka és a természeti erők összefonódásaként tekinthetünk a legelőerdőkre. Évszázadok viszonylatában is megőrizték arculatukat, mind természetvédelmi, mind tájképi értékekben gazdag területek. Jelenkorunk új természetvédelmi előirányzatainak, mint a biológiai sokféleség megőrzése, mint a fenntartható fejlődés, megfelelnek. Specialitásukból adódóan jelentős felelősség is tevődik a jövő nemzedék vállára: a legelőerdőket csakis további legeltető, kaszáló mezőgazdasági tevékenységgel lehet hosszú távon "ősi" állapotukban fenntartani, kultúrtörténeti és természeti értékeiket megőrizni.

 

A fás legelők életközösségükben különleges átmenetet képeznek a fátlan gyepek és a zárt erdőtársulások között. Ennek megfelelően igen változatos és nagy fajgazdagságú élővilág alakult ki ezeken a területeken.

 

A gombosi fás legelőn botanikai szempontból két fontosabb növénytársulás-típus található: a gyepterületek legnagyobb tömegét Thymo-Festucetum tölti ki, kisebb foltokban Campanulo-Stipetum található. Nagy fajgazdagságukat a felmérési eredmények jól mutatják. A felmérések által feltárt természeti érték-leltár is hozzájárulhat a védelemhez.

 

 

 

A kisgombosi tanösvény

 

 

A tanösvény mintegy 1 km hosszban hét állomáson mutatja be a terület állat- és növényvilágának jelentősebb fajait és értékeit, minden táblánál irányjelzés mutatja a továbbvezető utat.

 

A területen szabadon tartózkodhat és letérhet a földutakról, ösvényekről, azonban kérjük, tartsa be a természeti értékek védelmére vonatkozó szabályokat! Tüzet csak kijelölt tűzrakóhelyen rakjon!

 

 

 

A területen kihelyezett táblákon az alábbi szövegek olvashatók:

 

 

 

A legelőerdő hagyásfái

 

 

A terület érdekessége, hogy több tölgyfaj is előfordul. A hagyásfák életkora eléri vagy meghaladja a 200 évet, magányosan növekedve nem túl magasak, de szépen terebélyesednek. Az idős fák jó élőhelyet biztosítanak sok kisebb termetű énekesmadárnak, egyes fák odvaiban harkály vagy búbosbanka költ, a lombkoronában élősködő, gyakori sárga fagyöngy (fakín) télen fontos madártáplálék.

 

A kocsányos tölgy levele visszás-tojásdad formájú, karélyos lemezű, a levélválla füles.

 

 

 

Makkjai két-hármasával (néha többesével) hosszú kocsányon teremnek, innen kapta a nevét. A makk kupacspikkelyei csupaszok. A molyhos tölgy levele változékonyan karélyos, hosszához képest széles lemezű, a fonákán fehéres-szürkén molyhos, nem füles vállú; molyhos kupacsú makktermései csoportosan teremnek, rövid terméskocsányúak vagy kocsány nélküliek (ülők). A csertölgy levelei hosszúkások, bőrneműek, általában kevésbé mélyen karélyosak. A makktermés kupacsa "bozontos" – ez jó ismertetőjele.

 

A hagyás-tölgyek között más nagytermetű fafaj nincsen, de itt-ott megfigyelhetünk kisebb cserjéket.

 

 

  

 

Kocsányos tölgy, csertölgy, molyhos tölgy

 

 

 

Védett kisállatok

 

 

A bozótos szegélyterületeken, a fákon és cserjéken élnek a galagonya, csipkebogyó, som termésével táplálkozó kisemlősök: a mogyorós pele és erdei pele. Színezetük alapján jól megkülönböztethetők egymástól, a mogyorós pele a hátán barnásvöröses bundájú, míg az erdei pele szürkés hátú és a fején sötétebb, feketés szemsáv is megfigyelhető. Tavasztól késő őszig éjszaka aktívak, főként a fákon mozognak, a talajon csak ritkábban tartózkodnak. Néha mesterséges madároduban is tanyát vernek. A hideg beköszöntével az ágak közé, fűszálakból font nyári fészekből a gyökerek üregei közé készített vackukba vonulnak vissza és téli álmot alszanak. Védett fajok! Megóvásuk legjobb módja, ha megtartjuk a ligetes-erdős élőhelyüket.

 

A gyepes és ritkásabban cserjés területeken gyakoribb egérfajok fordulnak elő, mint például a közönséges erdeiegér és a sárganyakú erdeiegér. Ezek a baglyok és az egerészölyv fontos táplálékállatai. A hüllők közül előfordul a legnagyobb termetű gyíkunk, a zöld gyík és nem ritka a fürgegyík sem. Magyarországon minden hüllő védett!

 

 

 

 

Mogyorós pele és közönséges erdeiegér

 

 

 

Nagyragadozó és énekesmadarak

 

 

 

A ritkás, ligetes, gyepes-bokros élőhely egyaránt kedvező a nagyragadozó madarak és a kisebb termetű magevő, valamint a rovarevő énekesmadarak számára. Az egerészölyv a közelben több helyen is fészkel és a tölgyes fölött keringő egyedei rendszeresen megfigyelhetők. Fő táplálékuk az egerek, pockok közül kerül ki. Éjszaka az erdei fülesbagoly és a kuvik pusztítja az egereket. A darázsölyv is előfordul, a földben lévő darázsfészkeket is fosztogatja: kaparásának nyomai többfelé láthatók. A gatyásölyv rendszeres téli vendégünk.

 

A "kismadarak" közül a rigófélék (énekesrigó, feketerigó) mindig gyakoriak. Téli vendég a léprigó és a fenyőrigó, a fakín sárga bogyóit fogyasztják. A fák kérgén kúszva keresi rovartáplálékát a csuszka, a lombok között a cinkefajok (kékcinege, széncinege tanyáznak).

 

Több kismadár-költőodút helyeztünk el a területen, kérjük, ne háborgassák ezeket!

 

 

 

A gyepek ritka növényfajai

 

 

A ritka fajok inkább az erdei tisztásokon és a legelőerdő gyepében fordulnak elő. Itt telepszik meg a kunkorgó árvalányhaj és a védett hosszúlevelű árvalányhaj, valamint sárga szirmú boglárkafélénk, a szintén védett tavaszi hérics. Ritka kornyári szépség a lila ökörfarkkóró. A gyepek értéke a nagy fajgazdagságuk: a botanikai vizsgálatok egy-egy felvételi négyzetében (5x5 m-es terület) akár 30-40 növényfaj is található. A tölgyeshez felvezető út két oldalát egy későnyáron virágzó ritka növény a budai imola díszíti. Ez az erdőtisztásokon nem fordul elő, de az út mentéről még majd visszatelepedhet.

 

 

 

Az árvalányhajas gyepek (Campanulo-Stipetum) pázsitfű fajai mellett a harangvirágok is mindig megjelennek – területünkön az olasz harangvirág és a csomós harangvirág fordul elő.

 

Másik típusú gyepterület a Thymo-Festecetum, ahol az illatos kakukkfüveket (Thymus sp.) is megtaláljuk. A kakukkfüvek gyökereihez gyakran kakukkfű vajvirág (zöld színtest nélküli élősködő növény: szádorgó) szívógyökerei kapcsolódnak.

 

 

  

 

Tavaszi hérics, piruló őzlábgomba és baracklevelű harangvirág

 

 

 

Az erdő

 

 

A kisgombosi tölgyerdő elegyes kocsányos-tölgyes, melynek fő fafajai a kocsányos tölgy és a csertölgy. A tölgyek a mély talajon magasra nőnek és terebélyesednek. Idős, kiszáradófélben lévő egyedei is értékesek, mert fában- és kéreg alatt fejlődő rovarlárváknak adnak otthont. Ilyen például a szarvasbogár és a cincérek.

 

A lazán záródó lombokon át sok fény jut az alsóbb szintekre, ezért azok fajgazdagok. A cserjék között a leggyakoribbak a kecskerágó-fajok és az egybibés galagonya – melynek termése fontos madártáplálék és a kisemlősök is szívesen fogyasztják. A gyepürózsa (vadrózsa) gyakori cserjefaj a száraz-meleg tölgyesekben. A lombkorona szintbe is feltörekvő cserje a mezei juhar, melynek ikerlependék termésszárnyai egy vonalban állnak. A vadkörte kisebb fái az erdőszéleket kedvelik.

 

A tölgyesek szép növénye a baracklevelű harangvirág. Az aljnövényzetben ősszel gyakoriak az ehető gombák, mint például a piruló őzlábgomba és az óriáspöfeteg.

 

 

 

Emberi hatások

 

 

Az ember ősidők óta gazdálkodik az erdőben: használati- és tüzifát nyer belőle, de a lakóterületek, szántóföldek helyén is erdők voltak egykoron. A helyes erdészeti beavatkozás nem változtatja meg jelentősen az erdő erdetei szerkezetét, – bár az "erdőkezelés" mindig észrevehető. Nem ritka azonban a nagyarányú erdőpusztítás sem, akár a teljes erdőt – lombszintet, cserjeszintet – kivághatják!

 

Ám a természet nem adja meg magát! Ha kellő idő (sok-sok évtized, évszázad) áll rendelkezésére, az erdő is megújul. Egy ilyen magától (spontán) újuló, átmenetben lévő területet mutatunk be ezen az állomáson. A melegebb-szárazabb klímát kedvelő tölgyesek helyén első lépésben áthatolhatatlan cserjés alakul ki a kökény, veresgyűrű som, gyepürózsa, galagonya- és kecskerágó- fajokból. [A hazánkban nem őshonos keskenylevelű ezüstfa (olajfűz) is erősen trejed ezekben a bozótosokban.] Később aztán ritkulni kezd a bozótos és feltörekednek benne az eredeti fa- és cserjefajok, mint a tölgyek, mezei juhar. Rendszerint az akác is (amely nem őshonos faj) betelepül az erdőbe – ez sajnos kedvezőtlen ökológiai viszonyokat alakít ki.