Település:
Fejér megye, Bicske
Székesfehérvári SZC Vajda János Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Az iskola Bicskén, a város központjában helyezkedik el. 1952 óta több ezren végeztek iskolánkban. A helyi közösségnek, azaz Bicske Város és vonzáskörzete tanulni vágyó középiskolás- és akár felnőttkorú lakosainak érdemi beiskolázási kínálatot ajánl. A szakmai oktatás elméleti óráit iskolánkban, gyakorlati foglalkozásait a felsőbb évfolyamok estében – a ma már elvárt duális képzés jegyében – olyan cégeknél végezzük (pl.: SPAR, Tesco, Príma), amelyek külső helyszínt biztosítanak az oktatáshoz, a valódi gyakorlati ismeretek, készségek megszerzése érdekében. A rendvédelmi önvédelem oktatás színvonalát jelzi, hogy iskolánkba jelenleg két korosztályos kempó világbajnok jár. Mindketten egyesületi tagok is természetesen, de az iskolai tanórák alapozták meg későbbi sikereiket. Sportpályáink és tornatermünk lehetőséget teremt az egészséges életmód fizikai feltételeinek biztosítására. Szaktantermeink, laborjaink megfelelő felszereltséggel várják tanulóinkat, ezeket folyamatosan fejlesztjük is. Számos verseny, diáknap, osztálykirándulás, testvériskolai találkozó, projekt stb. színesíti az iskola hétköznapjait. 2017 tavaszán iskolánk elnyerte „Az Európai Parlament Nagykövet Iskolája” kitüntető címet, amelynek számos hozadékát élvez-hetik jelenlegi és beiskolázandó diákjaink.
- Cím: 2060 Bicske, Kossuth tér 3
- Telefon: (22) 350-799
- Weboldal: http://www.vajdaj-bicske.sulinet.hu
HelyiVilága Magazin ajánló
A karcagi kórház újszülöttei a legcukibb Mikulások
Cukiságok, Babáink
Tudtad? - Miért piros a Télapó ruhája?
Helyi történetek, Helyi történetek
Farm egy autópálya sávjai között
Nagyvilág, Érdekességek
Pici Puli
Cukiságok, Állati cukiságok
új évi jó kívánság, hogyan érd el céljaidat..
Életmód, Élet
Buddha Park - Kőrösi Csoma Sándor Emlékhely Békesztúpa
Utazás, Élmények, beszámolók
Mitológiai történetek a Seuso-kincseken
Helyi történetek, Helyi történetek
A stresszt egy idő után nem lehet pénzzel kompenzálni
Életmód, Élet
A tündérhíd
Nagyvilág, Érdekességek
Helyi látnivalók
Kossuth-szobor
Pest megye, Cegléd
Kossuth Lajos mellszobra
Veszprém megye, Balatonalmádi
Magyar Vasúttörténeti Park
Budapest, 14. kerület
Váci székesegyház
Pest megye, Vác
A putnoki Serényi-kastély homlokzata
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Putnok
Veszprémi Szent Mihály-főszékesegyház
Veszprém megye, Veszprém
Római kori romkert
Zala megye, Hévíz
Nagykunsági Tájház Karcag
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Karcag
Szűz Mária Római Katolikus Kegytemplom
Vas megye, Celldömölk
Helyi Programok / események
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
Viharsarok Békéscsaba
Békés megye, Békéscsaba
Ibolya Gyógyszertár
Hajdú-Bihar megye, Berettyóújfalu
Magyar Tenger Vendéglő
Vas megye, Szombathely
Mindenszentek
Csongrád megye, Mindszent
Gyógyszertárak listája
Pest megye, Vác
Tömlöcbástya Szabadulószoba
Nógrád megye, Szécsény
ŐSZIKÉK NYUGDÍJAS KLUB
Bács-Kiskun megye, Lajosmizse
Deák téri evangélikus templom
Budapest, 5. kerület
Bella Costa Étterem és Vendégház
Hajdú-Bihar megye, Berettyóújfalu