Település:
Tolna megye, Tamási
Tamási Helytörténeti Alapítvány
Tamási Helytörténeti Alapítvány
Présházmúzeum a Várhegyen. Szőlő és bor hiányában is megújult, új funkciójában is tovább szolgálja Tamási egykori dicső szőlő- és borkultúrájának bemutatását a „Présházmúzeum”. Jóllehet vályogtégláiból az óta sok megsemmisült, a vadonatúj, oltott meszes vakolattal újjáéledt az egykor szebb és igen mozgalmas napokat látott présház és pince.
A tamási Könnyü László Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény, a Tamási Helytörténeti Alapítvány és a T-Mobile Magyarország Kft. közös együttműködése tette lehetővé, hogy a társaság ingatlanán található és igen rossz állapotban lévő présház felújításra, majd később helytörténeti célra felhasználásra kerülhessen. Az évszázados szőlőskertek és bortermelő környezetben elhelyezkedő présház építésmódja, stílusa, a felhasznált természetes anyagok alapján joggal feltételezhető, hogy az épület azoknak a szőlőhegyi építményeknek egyik utolsó darabja, melyekből a várossal szemközti szőlőhegyeken ma már csak elvétve található néhány. A Helytörténeti Gyűjtemény és a Helytörténeti Alapítvány céljainak megfelelően, fontosnak tartottuk e ritka néprajzi és építészeti emlék megóvását, megőrzését, ezzel is emelve a tájegység borkultúrájának sokszínűségét. A felújítás során készült fotódokumentációk azért fontosak, mert a présház egyes néprajzi, építészeti értékeinek dokumentált megőrzése lehetőséget biztosít egy későbbi részletes elemzésre az építmény eredeti, átalakított és mai állapotára, egykori építési jellegzetességeire, stílusára vonatkozólag.
A sikeres felújítás keretében megvalósult a présház és pince teljes külső, belső felújítása, melyet követően a Helytörténeti Gyűjtemény szőlészeti-borászati eszközeinek biztonságos és tágas elhelyezése után e tárgyak bemutathatóvá váltak „múzeumi” jelleggel. Eközben a berendezett szoba, az egykori életteret érzékelteti, régi, használt berendezési tárgyaival. Az építmény közvetlen növénykörnyezetének rehabilitációjával pediglen bemutathatóvá válik – természetes környezetében -, az egykori szőlőművelés egy kis részlete.
Forrás: http://tamasihelytortenet.hu/h/
HelyiVilága Magazin ajánló
Véradás
Életmód, Élet
- HOLDFÉNY JÁRTA ÁT -
Életmód, Élet
Boldog cicamamák és apró hasonmásaik
Cukiságok, Állati cukiságok
Ha a hidegben kimegyek biztosan megfázom - Tévhitek a megfázásról
Egészség, Tévhitek
Nimfapapagáj
Cukiságok, Állati cukiságok
Betyárkrumpli
Receptek, Főétel receptek
Hogyan tervezzünk családi nyári vakációt Magyarországon?
Utazás, Tippek
Házi kedvencek
Nagyvilág, Érdekességek
Imádnivaló kutyabarátok
Cukiságok, Állati cukiságok
Helyi látnivalók
Belvárosi plébániatemplom (Budapest)
Budapest, 17. kerület
Szent Lőrinc-kápolna.
Budapest, 18. kerület
Szent Anna római katolikus nagytemplom
Csongrád megye, Szentes
Szent Lőrinc plébániatemplom
Nógrád megye, Pásztó
Csónakázó tó
Pest megye, Nagykőrös
Molnár Imre Citeragyűjtemény
Pest megye, Szigetszentmiklós
Palóc színpad
Nógrád megye, Balassagyarmat
Anna Fürdő Szeged
Csongrád megye, Szeged
Jósa András Múzeum
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nyíregyháza
Helyi Programok / események
Kultúrházak éjjel-nappal Rock est
Programok
7. Kertváros Nap // Pécs
Programok
lV. JÁSZ KOLBÁSZTÖLTŐ FESZTIVÁL 2020. január 25.
Programok
Diósgyőri vár
Programok
Márciusi programok a Konecsni György Művelődési Központban
Programok
Presser Gábor - Nagy Utazás - Dalszöveg
Programok
Október 9. (szerda) 16:30 Őszi ajtódísz készítése papír alapra
Programok
Matyó Húsvét 2020. április 12-13.
Programok
Tiszakécskei Programok 2021.
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
Tűzoltóság, katasztrófavédelem
Budapest, 12. kerület
Közösségi ház
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Mezőtúr
Hámori András Szakközépiskola és Szakképző Intézet
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Tiszafüred
Jézus Szíve Templom
Hajdú-Bihar megye, Debrecen
Városi Könyvtár
Fejér megye, Polgárdi
Mirage étterem és kávézó
Hajdú-Bihar megye, Hajdúszoboszló
Zalalövői Közös Önkormányzati Hivatal
Zala megye, Zalalövő
Háziorvosi rendelők Karcag
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Karcag
Református Templom
Hajdú-Bihar megye, Hajdúsámson