Idén elmarad a karácsony utáni nagy leértékelés?

Kategória:
Életmód, Élet

Cikk írója:
Kovács István


Idén elmarad a karácsony utáni nagy leértékelés?


Hiába kezdődik pillanatokon belül a karácsony utáni leértékelések időszaka, az elszabaduló infláció, valamint az ellátási láncok akadozása miatt idén aligha számíthatunk az utóbbi években megszokott, akár 30, 50 vagy 70 százalékos leértékelésekre.

A karácsonyi szünet után december 27-én, hétfőn ismét kinyitnak a bevásárlóközpontok, ám az elmúlt évekhez képest idén kevésbé számíthatnak a vásárlók jelentősebb leértékelésekre – mondta a Pénzcentrumnak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.

Vámos György szerint az utóbbi években a leárazások első hulláma már december első felében vagy legkésőbb néhány nappal szenteste előtt elindult a kiskereskedelemben, idén azonban ez a legtöbb piaci szereplőnél elmaradt. Mindez elsősorban az egyre elszálló általános inflációnak köszönhető, miközben a kereskedők helyzetét az ellátási láncok elhúzódó akadozása sem könnyíti meg.

Például a csomagolóanyag-, illetve a csiphiány is komolyan befolyásolja a leértékeléseket

– emelte ki az OKSZ főtitkára, aki hozzátette, ettől függetlenül a két ünnep közötti, illetve januárban megszokott akciók természetesen idén sem maradnak el.

A Pénzcentrum úgy tudja, a két ünnep közti napokban jellemzően 5-10 százalékkal alacsonyabb áron kínálják majd a beragadt és visszahozott árukat, januártól pedig a 15-20 százalékos leértékelés lesz jellemző.

 

 

 

HelyiVilága magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

 

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »