Település:
Somogy megye, Balatonföldvár
Bajor Gizi

Bajor Gizi szívesen töltötte pihenőnapjait a legcsendesebb visszavonultságban a villájában Balatonföldváron . Szerette Földvárt és ragaszkodott hozzá. Ez a ház nem hivalkodó épület. Akik ismerték és emlékeznek rá, azt mondják, hogy jótékony, szeretetre méltó ember volt. Balatonföldváron Bajor Gizi nevét viseli a közösségi ház, a szabadtéri színpad és egy sétány.
Élete
Nagyapja Görgey vezérkari főnöke volt, nagyanyja Weiss von Hortenstein bárónő. Sváb gyökerekkel rendelkező apja, Beyer Marcell kint nevelkedett Németországban — bányamérnök volt, aki eszes és becsületes ember létére jóhiszemű volt — »jó barátai» unszolására otthagyta a jó állását és a budapesti Kálvin téren. átvette a régi jóhírű Báthory-kávéházat, amibe hamarosan belebukott és a Beyer-család ínségbe jutott. Édesanyja a szlovén-olasz származású Valenčič Ágnes volt.
A Gizi nevet Szentesy Lajostól, a színiakadémia főtitkárától kapta, eredetileg – és az általa, a polgári életben is így használt – Bayor vezetéknévvel, ami később, Schöpflin Aladár 1930-as Színművészeti lexikonjában Bajorként jelent meg. A színházi életben Bálint Lajos, a Nemzeti Színház dramaturg-titkára honosította meg e nevet.
Gizi az Angolkisasszonyoknál nevelkedett, majd a család anyagi összeomlása után tőlük a színitanodába ment, anélkül, hogy szükségesnek tartotta volna a családját megkérdezni, helyeslik-e döntését. Eltitkolva mindent otthon, elment a színiakadémiába és ott elszavalta Szép Ernőtől azt a verset (amit a budapesti magyar királyi rendőrség 1928-ban betiltott), melynek címe: Nem játszottam ... ... Hippodromba... hippodromba. Így került 1911-ben a Színművészeti Akadémiára, ahol 1914. március 28-án vizsgázott Szigligeti Nőuralomjában. Többek közt Gál Gyula, Csillag Teréz és Molnár László tanítványa volt. Nagy sikert aratott, a Vígszínház szerződést ajánlott neki azonnal, de Tóth Imre nem engedte — megtartotta a Nemzeti Színháznak és első fellépése a Kicsinyek c. vígjátékban volt. Az intézménynek két évad kivételével (1924-1925: Magyar Színház) haláláig tagja maradt.
1920. augusztus 2-án Budapesten házasságot kötött a nála kilenc évvel idősebb Vajda János Ödön ügyvéddel (Vajda Ignác és Friedmann Rózsa fiával), a frigy 1927-ben válással végződött.
1924 tavaszán két színház is elkezdte csábítani: a Víg és a Magyar. Nem a választás volt nehéz, de — elhagyni a Nemzeti Színházat; a csábítók azonban olyan gázsit ígértek, ami szédített. Csaknem belebetegedett a töprengésbe és a nagy szenvedésbe, de aztán Hevesi Sándor igazgató, látva a helyzetet, maga tanácsolta, hogy menjen csak és bármikor akar visszajönni — mindig várja a színház. 1924. október 10-én Shaw Johannájában lépett fel, mint a Magyar Színház tagja, de már 1925. szeptember 1-én ismét a Nemzetinél találjuk, október 1-én lépett fel először a Kamara Színházban, Miklós Jenő Mókusok című vígjátékában. Egyik támasza volt a két színház műsorának és nagy jelentőségének és értékének bizonysága, hogy 1928. februárjában kinevezték a Nemzeti Színház örökös tagjának.
1929. március 12-én Budapesten, az Erzsébetvárosban hozzáment Paupera Ferenc országgyűlési képviselőhöz, a Földhitelbank vezérigazgatójához. A bankár tönkremenetele és vagyonmentő kísérleteinek kudarca után, 1932-ben elváltak.Villájában – amely ma a Bajor Gizi Színészmúzeum épülete – a második világháború alatt zsidókat bújtatott, itt rejtegette első és harmadik férjét, Germán Tibor orvosprofesszort is.
Sok kitüntetést kapott. A háború előtt a Corvin-koszorút, 1948-ban pedig a legelső Kossuth-díjak egyikét.
1951-ben a megzavarodott Germán Tibor attól félve, hogy feleségét súlyos betegségek (siketség és agydaganat) fenyegetik, megölte, majd magával is végzett. 2011-ben tévéfilm készült e tragikus eseményről Ármány és szerelem Anno 1951 címmel.
Keresztfia, Vajda Miklós, több művében ír a művésznőről.
Művészete
Bár filmekben is szerepelt, sőt rendezett is, igazi sikereit a színpadon érte el.
Színpadi rutinja csodálatra méltó. Ennek kedves bizonysága volt, amikor egyik próbáján partnerével, Ódry Árpáddal előadott nagy drámai jelenetét úgy játszotta végig, hogy elmondva a szenvedélyes szerepet — azt játszotta, mintha Ódryt borotválná, — a művész tar fejére középen elválasztott frizurát is csinált képzeletben. Önmagáról különben ezt mondja egy írásában: — Tulajdonságaim? Rengeteget patienceozok. Igen lassan olvasok, elmélyedve. Sokat heverek a díványon és gondolkozom, töprengek. Kedvenc ételem nincs, öltözködni nem tartom fontosnak. Szeretek az uccán csatangolni. Ha rám szólnak, miért nem csípem ki magam, miért nem vagyok divatos, azt felelem: minek az? Ha bejjebb nem látnak...?"
William Shakespeare: Rómeó és Júlia. Nemzeti Színház. Bemutató: 1918. június 7. Rendező: Hevesi Sándor. Júlia: Bajor Gizi
Emléktáblája: XII. kerület Stromfeld Aurél út 16. Az egykori villa ma színészmúzeum
Bajor Gizi és családjának síremléke a budapesti Farkasréti temetőben
Érdekességek
Egy diákszínházi előadás után, egy feltűnően zavarban lévő, beszédhibás epizódszereplőnek, Latinovits Zoltánnak javasolta, hogy válassza a színészhivatást.
Forrás: Wikipédia
HelyiVilága Magazin ajánló









Helyi látnivalók









Helyi Programok / események









További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók








