Település:
Nógrád megye, Balassagyarmat
Jánossy Képtár
2660. Balassagyarmat, Civitas Fortissima tér 5. Tel:+3635300186
A Jánossy Képtár (korábban: Városi Képtár Balassagyarmat) Balassagyarmat belvárosában helyezkedik el, otthont adva a helyi művészek alkotásait magába foglaló tárlatoknak.
Jánossy Képtár
Balassagyarmat
Cím
2660 Balassagyarmat,
Civitas Fortissima tér 5.
Építés éve
1913
Megnyitás
1974
Rekonstrukciók évei
2015
Története
A képtár létrejötte dr. Kelemen István és Halmai László nevéhez fűződik, akik közösen 1974-ben létrehozták a gyűjtemény alapjait, erre a fedezet a Műcsarnok ajándéka, illetve a város által 1968-tól beruházások után félretett „egyezrelékes műtárgyadó” volt. A képtár első kiállítása 1975. augusztus 20-án nyitott meg a Vármegyeházán, ekkor 29 művész 36 munkája volt látható, a teljes gyűjtemény pedig 62 műtárgyból állt. A kiállítás 1978-ban raktárba került, az újranyitására csak a rendszerváltás után, 1991-ben került sor az Ipoly Szállóhoz kertjében álló egykori, megüresedett kaszinó épületében. A második állandó kiállítást Csemniczky Zoltán rendezte, a megnyitón beszédet mondott dr. Bereczky Lóránd, a Magyar Nemzeti Galéria igazgatója. Ekkor már 46 művész 103 munkája lett kiállítva, a gyűjtemény pedig elérte a 216 darabot, ami a következő 24 évben adományokból 402 műtárgyra gyarapodott. 2015-ben az otthont adó épület felújítása miatt a kiállított tárgyakat a Vármegyeházán raktározták el, a munkálatok végezte, és visszaköltözés után a képtár felvette Jánossy Ferenc festőművész nevét.
Az épület
Az épületet Magos Dezső építette a saját tervei alapján a Rák-szálló (ma Ipoly Szálló) kertjében úri kaszinóként 1913-ban. Az kaszinó épületébe 1945-ben a Magyar Kommunista Párt, 1952-ben a Járási Könyvtár költözött be. Ekkor építették be az eredetileg tágas, fedett terasz, valamint alakították át a nyugati ablaksort. Az 1956-os forradalom a könyvtár átköltözött a Járási Tanács épületébe költöztették, helyén az Magyar Szocialista Munkáspárt székháza kapott helyet 1972-ig, amikor az épületbe ismét beköltöztették a könyvárat. A könyvtárat 1989-ben átköltöztették, immáron a végleges helyére. A megüresedett épületben 1991-ben nyílt meg a képtár. 2015-ben Európai Unió támogatásával, Karaba Tamás tervei alapján korhűen felújították.
A névadó
Jánossy Ferenc 1926-ban született, Budapesten, értelmiségi polgárcsalád leszármazottjaként. Tizenhét éves korában Nagybányán, Gallé Tibor iskolájában tanult, 1945 és 1950 között a Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, ahol mesterei Szőnyi István, Kmetty János és Fónyi Géza voltak. Az 1956-os forradalom után Bázelbe emigrált, itt is dolgozott 1963-ig. Emigrációja alatt kiállításokat is szervezett Bázelen kívül Zürichben, Genfben, Szabadfaluban és Luzernben. 1963-ban hazatért Budapestre, egy évvel rá Balassagyarmatra költözött, 1983-ig itt is élt, amikor elérte a halál.
Nyitva: naponta 9:00 - 17:00
hétfőn és vasárnap zárva
Forrás:Wikipédia
HelyiVilága Magazin ajánló
Fehér gólya
Cukiságok, Állati cukiságok
Mik vagymunk
Helyi történetek, Helyi történetek
Csokoládé Múzeum és a csokoládé története
Helyi történetek, Helyi történetek
Egy cica puszi a pacinak
Cukiságok, Állati cukiságok
A zöld kristályokról
Egészség, Megelőzés
A kis Vuk
Helyi történetek, Helyi történetek
JAPÁN KÁPOSZTÁS PALACSINTA
Receptek, Vegetáriánus receptek
Gyarapodott a haza túzokállomány
Életmód, Élet
Az Adventi Négy Gyertya Története
Életmód, Élet
Helyi látnivalók
Jókai park
Somogy megye, Siófok
Bálint Gazda Gyümölcsöse
Budapest, 16. kerület
Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpontja
Veszprém megye, Zirc
Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár
Budapest, 7. kerület
Erdőspusztai Bemutatóház
Hajdú-Bihar megye, Debrecen
Cserepes Csűr
Fejér megye, Enying
Tiszalöki Parkerdő
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Tiszalök
Kerteskői-szurdok
Veszprém megye, Zirc
Bujtor István szobra
Veszprém megye, Balatonfüred
Helyi Programok / események
Stílusok
Programok
Dombormű avatás Sümegen
Programok
Budapest Garden
Programok
Élő könnyűzenei klub Szigetszentmiklóson a Városi Könyvtár és Közösségi Házban
Programok
Vértes Agórája Szent Borbála tér 1.sz.
Programok
Ráhangoló Koncert KFT
Programok
Vidám Színpad
Programok
Esernyős Filmklub
Programok
TROPICARIUM BUDAPEST
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
Öregtó Étterem
Komárom-Esztergom megye, Tata
Járóbeteg Szakrendelő
Békés megye, Szeghalom
SZÍN-VONAL Alapfokú Művészeti Iskola Zirci - Köztársaság utcai telephely
Veszprém megye, Zirc
Református templom
Fejér megye, Aba
Városi Hangverseny- és Kiállítóterem
Zala megye, Zalaegerszeg
Anóka Eszter Városi Könyvtár
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nagyhalász
Fekete László Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Tiszafüred
Bolyai János Gimnázium Kecskemét
Bács-Kiskun megye, Kecskemét
Helyi Értéktár
Csongrád megye, Hódmezővásárhely