Programok / Szabadidő, sport, életmód

Település:
Bács-Kiskun megye, Kiskunmajsa

Kategória:
Szabadidő, sport, életmód


Megyei feeder horgász bajnokságot rendeztek Majsán


A Majsa-tónál rendezték Bács-Kiskun megye első, egyéni feeder horgász bajnokságát.

A 4 hektáros tó partján 44 horgász versenyzett és reménykedett, hogy az öt órás verseny végén nála mérlegelik majd a legtöbb, pontosabban legnagyobb súlyt nyomó kifogott halat.

– Ez a megye egyik legjobban halasított vize, ami egyre közkedveltebb és más megyékből is jönnek ide vendéghorgászok. Sőt, versenyekre is kibérelik a négy hektáros tavunkat – mondta el Deményi Ernő, a 900 tagot számláló Kiskunmajsai Sporthorgász Egyesület elnöke. A házigazdák képviselőjének igaza volt, mert szépen gyarapodtak a pikkelyesek a versenyszákokban.

Remek eredményekről számolhatott be így a verseny végén Kókai János, a Bács-Kiskun Megyei Horgászegyesületek Szövetsége verseny szakbizottságának elnöke, aki elismeréssel szólt a versenyzők által kifogott több mint 507 kg halhoz.

A megyei feeder bajnokság dobogósai, akik a szektoronkénti győztesek közül kerültek ki: 1. Beke Tibor (Akasztó) 48,06 kg, 2. Letenovics Gábor (Baja) 36,2 kg, 3. Mózer András (Szank) 27,9 kg hallal.

  

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »