Település:
Pest megye, Budakalász
Szent Kereszt Felmagasztalása Templom

Budakalász, Ady Endre utca 1. Telefonszám: +3626340327
Budakalászon az első templom 1824-26 között épült, Szent Kereszt felmagasztalása titulussal. 1845-ben alakul önálló egyházközséggé és 1846-tól van saját anyakönyvezése. A XIX. század végén dunai áradás következtében a régi templom és plébánia épülete megrongálódott, életveszélyessé vált. Ezért új épületek emelése vált szükségessé. A század elején a régi templom mellett, azonos titulussal új templom épül. 1907. szeptember 15-én, az akkori székesfehérvári megyéspüspök, Dr. Prohászka Ottokár szentelte fel a templomot. A templom építésére a püspök úr Robl János volt budakeszi káplánt kérte fel. A temp-lomszentelés alkalmával nevezték ki Robl Jánost az egyházközség plébánosává. 1907. szeptember 8-án vasúton megérkezik a templom 4 db harangja és a templom berendezése is ekkor készült el. 1908-ban elkészült a templom orgonája, mely azóta is működik. A régi templomot 1909-ben bontják el, a kőanyagot a templomkert bekerítésére használták fel, amely ma is áll.
Forrás: utazzitthon.hu
HelyiVilága Magazin ajánló

A HIMALÁJA LEGSZEBB TÚRÁJA, AZ EVEREST TREK
Nagyvilág, Érdekességek

Mórahalmi temetők 2. rész
Helyi történetek, Helyi történetek

Szabó Irén Versei
Helyi történetek, Helyi történetek

Pulyka eredete
Cukiságok, Állati cukiságok

Siklósi Gergely Tapolca
Életmód, Sport, fittness

Luca-napi népszokások
Nagyvilág, Érdekességek

Káprázatos ajtók
Nagyvilág, Érdekességek

hektoliterjével öntjük magukba a világ legnagyobb marketingkamuját
Életmód, Élet

Tatai vár története
Helyi történetek, Helyi történetek
Helyi látnivalók

Mechwart liget
Budapest, 2. kerület

Csónakázó tó részlet
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Kazincbarcika

ÚJ PÁLYÁN A GYÖNGYÖS-SZALAJKAHÁZ KISVASÚT
Heves megye, Gyöngyös

Maconkai - víztározó Természetvédelmi terület
Nógrád megye, Bátonyterenye

Zeleméri Templomrom
Hajdú-Bihar megye, Hajdúböszörmény

Lenti és környéke
Zala megye, Lenti

Szlovák Tájház
Bács-Kiskun megye, Kiskőrös

Szabadság tér
Komárom-Esztergom megye, Komárom

ll. Világháborús Emlékmű Köztéri szobor
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Jászberény
Helyi Programok / események

IN MEMORIAN 1956 MOSONMAGYARÓVÁR 2019
Programok

Vidám Színpad
Programok

Vaddisznótor a Főtéren december 30. 7:00 - 21:00 óráig
Programok

Hanság Múzeum Mosonmagyaróvár
Programok

Szinház Tiszaföldvár-Szolnok
Programok

Pincegazdaságok rendezvénye
Programok

görbeházi programok
Programok

Kattints Nagyi! program
Programok

A Váci Dunakanyar Színház előadásai
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók

Gyógyszertárak a Xl. Kerületben
Budapest, 11. kerület

Régi Posta Étterem és Panzió
Hajdú-Bihar megye, Debrecen

Ádám Jenő Emlékház
Pest megye, Szigetszentmiklós

Korona Gyógyszertár
Heves megye, Gyöngyös

Öcsi Cukrászda és Fagyizó
Győr-Moson-Sopron megye, Győr

Letenye - Óvoda
Zala megye, Letenye

Füstimix Füstimix
Baranya megye, Pécs

Korona Gyógyszertár
Heves megye, Gyöngyös

Tájékoztató
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Mátészalka