Település:
Veszprém megye, Zirc
Barokk fogadó

Barokk fogadó
8420 Zirc, Kossuth Lajos u. 35.
A barokk fogadó 1723-ban épült, Zirc város legrégebbi épülete. Ez az épület volt a ciszterci rend otthona, ahonnan az 1726-os évektől az újratelepítési és építkezési feladatokat irányították. Ebben az épületben alakították ki Zircen a török hódoltság után az első kápolnát. Az épület utcai homlokzatát szimmetrikusan két boltíves kapu veszi közre, amelyek a lovas kocsik (hintók) be- és kihajtására szolgáltak. Az apátsági épület kiskvadruma 1733-ban készült el, ekkor hagyták el az építkezést irányító rendtagok az ideiglenes otthonukat, amit a Ciszterci Apátság a továbbiakban is saját tulajdonaként megtartva bérbe adott és a bérlők fogadónak hasznosítottak (Öreg kocsmának is hívták). Itt pihentek meg a Bakonyon keresztül hajtó meszes, faszenes, tüzifás stb. fuvarosok. Lovaikat istállóba köthették, a szállítmány fedél alatt lehetett, a kocsisok szállást és kosztot kaphattak. Az épületet 1946-ban államosították. Napjainkban magántulajdonban lévő védett műemlék.
Forrás:https://turizmus.zirc.hu/fedezd-fel/muemleki-ertekek/barokk-fogado
HelyiVilága Magazin ajánló









Helyi látnivalók









Helyi Programok / események









További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók








