Település:
Fejér megye, Dunaújváros
Weiner Tibor

Városunk első főépítésze
Weiner Tibor (1906–1965) építész, Dunaújváros első főépítésze.
1939 nyarának végétől Chilében dolgozik, kezdetben önálló építészként, majd 1946-47-ben a Santiago-i egyetem építészfakultásának volt a tanára. Chilei tartózkodása alatt több családi házat, bérházat és 1940-ben Ricardo Müller Hess-szel társtervezésben egy nagybani vásárcsarnok tervdokumentációját is elkészítette.z újjáépítésben mutatkozó ígéretes itthoni lehetőségek miatt Weiner hazatért, 1948 júniusában, azaz már a munkáspártok egyesülése előtt, Magyarországon tartózkodott. 1949-ben az Építésügyi Minisztériumban területrendezési feladatokkal foglalkozott, és részt vett Preisich Gáborral és Zöldy Emillel közösen a Csillebérci úttörőtábor terveinek kidolgozásában. 1950 januárjától haláláig különböző pozíciókban (főépítész, tanácselnök-helyettes) és szervezeti keretek között irányította az akkoriban „első szocialista városnak” nevezett Dunaújváros tervezését és építését, sikerek és csalódások közepette. Ybl-díjat 1953-ban kapott, de nem a várostervezői tevékenységéért, hanem „a szovjet építőművészet megismertetése és az építészet elmélet terén kifejtett munkássága” elismeréseként.
/Forrás: Vikipédia/
Dunaújváros egyik városrészének főbb útját, Weiner Tibor körútnak nevezte el, elismerve ezzel az építész rendkívüli munkáját városunkért, és az építészek képzéséért.
HelyiVilága Magazin ajánló









Helyi látnivalók









Helyi Programok / események









További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók








