Település:
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Miskolc


Avasi templom új orgonája Miskolc


A legnagyobb síp hossza öt és fél méter, a legkisebbé pedig 6 milliméter.

Az avasi templom orgonái

A templom orgonáját Angster József építette 1895-ben (ez volt a cég 240. orgonája). A nyugati oldali karzaton álló neogótikus orgona özv. Kaszás Jánosné adományából épült. A kétmanuálos hangversenyorgona mechanikus csuszkaládás rendszerű. A legnagyobb síp hossza öt és fél méter, a legkisebbé pedig 6 milliméter. A fasípok száma 170, a fémeké 3010 darab. Az időközben elhasználódott hangszert 1971-ben korszerűsítették, ekkor az orgona szembenülést biztosító új játékasztalt kapott, de a 2000-es évekre már így sem volt megfelelő. A – többek között – Lehotka Gábor által szorgalmazott újabb felújítás már nem lett volna járható út, ezért – a régit a helyén hagyva – új hangszert építettek, amit 2008. június 4-én adtak át. Így a templomnak két orgonája van, amelyek a templom keleti (szentély felőli) és nyugati felén helyezkednek el. A kiváló akusztikájú templomban gyakran adnak orgonahangversenyeket, például az 1965 óta megrendezett nyári Collegium Musicum sorozat keretében, vagy 2001 óta a Operafesztivál alkalmából

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »