Kulturális intézmények

Település:
Győr-Moson-Sopron megye, Sopron


Soproni Petőfi Színház


9400 Sopron, Petőfi tér 1. Telefonszám 99/511-700; 99/511-731,06-99/517-530 Weblap: www.soproniszinhaz.hu E-mail cím: muvtitkarsag@prokultura.hu

Soproni Petőfi Színház Sopron belvárosában található, a Petőfi téren. Az eredetileg 1840-ben emelt épület jelenlegi formáját Medgyaszay István 1909-es átépítésének köszönheti. A jellegzetes, szecessziós stílusú nézőtér is eredeti színeivel és anyagaival újult meg. Az épületben már régóta önálló társulat működik.

Fontosnak tartjuk a gyermek és ifjúsági közönség, a diákok színházzal és színházra nevelését, éppen ezért nemcsak a nagyszínházi előadásaink „ifjúsági bérletesítését” gondoljuk elvégzendő feladatnak, hanem olyan „suliszínházi program” megvalósítását is, amely a városi és város környéki iskolákkal – s egyre inkább a programunkról hírt vevő távolabbi városok, falvak érdeklődő iskoláival – együttműködve elérhetővé tenné minden iskolás gyerek számára az életkorának megfelelő problémákkal való alkotó, „színházi” szembesülést ún. színházi nevelési program keretei között.

Az előadásokra érkezve parkolásra, a Petőfi téren lévő mélygarázsban van lehetőség.

Parkolási díjak

napközben: 150,- Ft/óra

este 18 órától: 70,- Ft/óra

(az első fél óra díjmentes)

Forrás: soproniszinház.hu

 

 

 

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »